2024-2025

Egy hét a természetben

Alapiskolánk harmadikos és negyedikes kisdiákjai május 19. és 23. között egy hetet töltöttek Búcson az erdei iskola keretén belül. 

Hétfő reggel nagy izgatottsággal telt meg az iskolaudvar, könnyes búcsút vettek tanulóink szüleiktől, majd elindultunk. Gyönyörű hely, szép kilátás, tiszta környezet, sokszínű program, finom ételek, kedves, segítőkész emberek, jó hangulat. Ez a Vintop Karkó jellemzése a részünkről, ők nyújtották nekünk az egyhetes kalandot. 

Látogattunk babamúzeumot, ahol megnéztük a különböző tájegységek népviseletét, interaktív játékokat ötlöttek ki számunkra, sétáltunk a tóparton. A nagy terület számtalan sportolási lehetőséget nyújtott, részt vettünk a parasztolimpián, ahol különféle akadályokkal kellett megküzdenünk. Sütöttünk krumplis pogácsát, ezt a finomságot a gyermekek készítettek saját kezűleg, mindezt egy olyan konyhában, amilyet már csak ritkán látunk, hiszen régies stílusban volt berendezve. Tanulóink ezáltal megismerhették azt is, hogy néztek ki régen a házak, milyen körülmények között éltek az emberek sok évvel ezelőtt. Jártunk mesekertben, ahol a növényekkel ismerkedtünk. Megtudtuk az egyiptomiak titkát, hiszen szabadulószobában is voltunk. Nagyokat sétáltunk, túráztunk, eközben a turistajelzésekkel is megismerkedtünk. Majd ezt a sok programot pancsikolással koronáztuk meg. Az utolsó napon Esztergomba látogattunk, ahol megnéztük a Bazilikát.  

Eseménydús egy hét volt, minden pillanatát élveztük. 

Gál Cynthia tanító néni 

A rovat cikkei

Back to top button