Bozsaky Éva – biológus, kutató

1. Alapiskolásként mi alapján döntött a Duna utcai gimnázium mellett?

Szüleim segítségével született a döntés. 13-14 évesen az ember nehezen tudja eldönteni, hogyan tovább. Színvonalas, magyar tanítási nyelvű iskolát kerestünk. Mindamellett szüleim úgy gondolták, hogy a pozsonyi élet és a kollégium szlovák közege segít abban, hogy megszokjam a szlovák nyelv mindennapi használatát, és hogy önállóságot tanuljak.

2. Melyek a legkellemesebb Duna utcás élményei?

Nehéz kérdés 28-32 év távlatából. “A DUNA UTCA” fogalom volt. Ismeretlenül is nagyon vágytam rá, hogy részese lehessek, miközben féltem is a család nélkül töltött hétköznapoktól. Itt új családot kaptam az osztálytársak, iskolatársak és tanárok személyében, egy igazi alma mater volt. A tanárok között fény derült titkos diákcsínytevéseinkre is – ma tudom, ez azt jelenti, hogy odafigyeltek ránk. Szívesen emlékszem vissza a közös szabadidős programokra (mint pl. az ifjúsági SzISz-hétvégék), közösségépítő jellegű brigádokra az Árvában, vagy az akkori NDK-ban, a Balaton melletti bélatelepi nyári táborra. Jóleső nosztalgiával tölt el a kollégiumi közös tanulások emléke. Előfordult, hogy a kollégiumi nagy pingpongasztalt körbeülve, éjszakába nyúlva tanultunk a nagy felmérőkre. Ha elakadtunk, idősebb iskolatársaink segítettek. Nem tudom, manapság létezik-e még ilyen. Én örülök, hogy abban az időben megélhettem ezt. Ez a különös Duna utcás “hangulat” volt az, ami később húgomat is ösztönözte, hogy ide jelentkezzen.

3.Melyik tanára/i volt/ak Önre a legnagyobb hatással, aki/k/től a legtöbbet kapta emberségből, tudásból, gerincességből?

Mai napig hálás szívvel gondolok biológiatanáromra, Fulajtár Péterre és kémiatanáromra, Dávid Bélára, aki az első évben osztályfőnököm is volt. Szerencsés helyzetben voltam: már a dunaszerdahelyi alapiskolámból hatalmas kémia- és biológiaszeretettel indultam, hála Örzsik Otília tanító néninek. Fulajtár és Dávid tanár úrtól olyan tudásanyagot kaptam, amellyel megálltam a helyem nemcsak a felvételin, de később az egyetemi tanulmányaim alatt is. A tanítási órákon és gyakorlatokon kívül külön szakkörökön foglalkoztak az érdeklődőkkel, gyakran hívtak vendégeket – volt diákokat ‘szakmai’ témájú beszélgetésekre. Más pozsonyi gimnáziumok diákjaival szlovák nyelvű kémiakörre, versenyekre, összpontosításokra jártunk. Ez akkor nehéznek bizonyult és nem mindig volt kedvünkre való, de az apró sikerélmények mindig ösztönöztek.

Ugyanolyan tisztelettel és hálával gondolok Kosík Józsefre, későbbi osztályfőnökömre és Szkladányi Endrére, magyartanáromra. Mai napig emlékszem a stílustörténeti korokat bemutató színvonalas óráira, humoros megjegyzéseire, melyek szállóigévé váltak a gimnáziumi berkekben.

Mindannyiuk személyisége és működése példaértékű volt nemcsak szakmailag, hanem emberileg is.

4. Hogyan választott szakmát, mi vonzotta a biológia, az orvostudomány felé?

Amint korábban említettem, a kémiával, biológiával és a kísérletezés örömeivel már tizenkét évesen megfertőződtem. Akkor kaptam karácsonyra egy diákmikroszkópot. Az első prepartátumot édesanyámmal készítettük hagymából. Izgalmas volt, hogy egy vékonyka hártyát tettünk a lencse alá, és belenézve a szemlencsébe, láthatóvá váltak a hagymát alkotó sejtek a bennük lévő sejtmaggal. Sőt, az objektíveket cserélve még nagyítani is lehetett. Most ugyanolyan izgalommal figyelem és újra átélem, ahogy keresztgyermekeim fedezik fel mindezt.

E két tantárgy szeretetéből egyértelmű volt számomra, hogy kémia-biológia szakos tanár szeretnék lenni. Ebben az elhatározásomban akkor inogtam meg először, amikor a misztikus génekről és az öröklödésről, a már felfedezett és még felfedezésre váró, sejtjeinkben végbemenő bonyolult molekuláris folyamatokról tanultunk. Először sok mindent nem értettem… a szakirodalmat böngésztem… rajzolgatni kezdtem az elvontnak tűnő dolgokat… gondolkoztam… kezdtem megérteni… és rájöttem, hogy ez egy (vagy több) csoda, megfejtésre váró rejtély. És úgy tűnik, rabul ejtett.

5. Mely eddigi szakmai sikerére a legbüszkébb?

Sajnos a kutatókat ma publikációs tevékenységük és cikkeik idézettségi mutatói alapján értékeli a tudományos világ. Engem nem igazán a siker és a mutatók motiválnak. Sokkal inkább a kíváncsiság hajt és az, hogy közelebb kerüljek egy-egy megfejtetlen kérdés megválaszolásához, hogy hozzá tudjak tenni legalább egy aprócska darabot a tudomány azon szakterületének hatalmas mozaikjához, amelyben dolgozom. Mindennek a belső hajtóereje az a vágy, hogy – még ha csak egy icipicit is és nagyon közvetve, de – embereken tudjak segíteni. Örömmel és megelégedettséggel tölt(ött) el bármelyik kutatási projektem sikeres befejezése. Büszke vagyok, hogy közreműködhettem egy molekuláris citogenetikai (kromoszomákkal foglalkozó) módszer bevezetésénél, és hogy a sugárbiológiai kutatómunkám során – a kísérleteken kívül – aktívan részt vehettem egy protonterápiás központ kutatási egységének kialakításában. Szívesen foglalkozom hallgatókkal, mindig öröm továbbadni, terjeszteni a tudást és tapasztalatot.

6. Külföldön is dolgozott, dolgozik. Milyenek a tapasztalatai más országokkal, kultúrákkal?

Közeli, Szlovákiával szomszédos országokban dolgoztam/dolgozom. Így, nagy kulturális különbségeket nem volt alkalmam megtapasztalni. Viszont a kutatásban nemzetközi a mezőny, munkám során sokféle emberrel vagyok kapcsolatban. Mindig érdekes számomra távoli nemzetiségek kultúráját, ünnepeit, szokásait és ételeit-italait megismerni. A számomra meghatározó különbségeket azonban nem a származásban érzékelem, hanem inkább az emberi mentalitásban, a másokhoz való viszonyulásban. Bevallom, a magyarországi, családias munkahelyi légkör után furcsa volt a kissé hűvös, tartózkodó osztrák magatartás. De miután kialakulnak a személyes és munkakapcsolatok, ez feloldódik és sokszor hosszú, őszinte barátságok alakulnak ki.

7. Az orvostudomány egyre nagyobb lépésekkel halad előre. Tudható, mely újdonságok, találmányok, felfedezések könnyítik meg a közeljövőben a betegek mindennapos küzdelmeit, ill. az orvosok munkáját?

A fejlődés valóban rohamos, úgy érzem, a technikai fejlődés néha meghaladja szellemi képességeinket. Sok laboratóriumi művelet automatizálása nagy segítség, viszont olyan mennyiségű információt zúdít ránk, melyek feldolgozásához, értelmezéséhez és interpretálásához egyre nagyobb szükség van a bioinformatikusok munkájára.

Az onkológiában jelenleg az ún. testre szabott terápiában látom a nagy lehetőségeket. Manapság a molekuláris diagnosztikai módszerek a daganatok egyéni molekuláris tipizálását és jellemzését teszik lehetővé. Ez szolgál alapul a testre szabott terápiához, miközben a cél a terápia hatékonyságának növelése a nem kívánt hatások csökkentése mellett.

8. Mivel foglalkozik legszívesebben szabadidejében? Hogyan töltődik fel?

Manapság már frázisszámba megy, de sajnos nagyon kevés az az idő, amit kedvem szerint, pihenéssel tudok eltölteni. A szellemi kikapcsolódásra azonban szükség van, így – kisebb-nagyobb sikerrel – tudatosan is próbálom a tennivalókat úgy beosztani, hogy rendszeresen jusson idő a kikapcsolódásra. Szerencsés helyzetben vagyok, Bécsben válogathat az ember a kulturális programokban. Szívesen megyek színházba, koncertre, kiállításra. Rendszeresen járok tornászni/úszni, szeretek (szeretnék többet ) olvasni. Amiből viszont a legjobban töltekezem, az a család és a barátnőim. Rendszeresen utazom haza a szülővárosomba. Igyekszem annyi időt tölteni keresztgyermekeimmel, amennyit csak lehet. A fizikai fáradtság ellenére mindig fantasztikus, pozitív energiát adó elmény a velük töltött idő. (Kár, hogy az emberek többségéből a korral eltűnik a gyermeki lelkület.) Barátnőimmel (akik egyébként volt osztálytársnőim, így őket is a Duna utcának köszönhetem) össze szoktunk jönni amolyan csajos estékre vagy hétvégékre. A nagy beszélgetések, eszmecserék mindig erőt adnak.

9. Melyek a további tervei, amelyeket szakmájában el szeretne érni?

Szeretnék helytállni az aktuális onkológiai kutatásban – közreműködni a sugár- és/vagy kemoterápiás kezelések nem kívánt hatásaiért felelős folyamatok molekuláris hátterének felderítésében. Ha ezeket megismerjük, lehetőség nyílik ezen folyamatok jó irányba történő befolyásolására “egyéni igények” szerint (hiszen eltérő biológiai érzékenységgel (szenzitivitással) rendelkezünk). Ez a megközelítés utat nyit az onkológiai kezelésekre szoruló betegek életminőségének javításához a terápiás beavatkozások során és után. Természetesen ez a leegyszerűsített és rövidített változat. Az ilyen témájú kutatás több alpontból és összetett kutatási feladatokból áll, melyek megoldásával lépésről lépésre, fokozatosan lehet felderíteni az “ismeretlent”.

10. Ha jól tudom, Czeizel Endrével is dolgozott együtt. Milyen volt a munka egy ilyen neves személlyel?

Czeizel Endrével Duna utcás éveim alatt ismerkedtem meg egy előadása után Pozsonypüspökin. Fantasztikus karizmája, kiváló előadóképessége – melyet azelőtt csak a televízióból ismertem – lenyűgözött. Lehetőségem nyílt beszélgetni vele, akkor már tudtam, hogy genetikával szeretnék foglalkozni. A személyes találkozást postai levelezés követte (a 80-as évek végén még nem interneteztünk és emaileztünk), szakirodalmat küldött, ötleteket, tanácsokat adott, mivel érdemes foglalkozni. Közben meghívott az intézetbe és a tanácsadó központba, ahol tevékenykedett. Miután felvételt nyertem a Komenský Egyetem Természettudományi Karán molekuláris biológia és genetika szakra, örömmel fogadtam el a meghívását. Egyetemi tanulmányaim alatt a nyári szünidőkben több hetet töltöttem az említett budapesti intézetekben. Figyelemmel kísértem családalapító és genetikai tanácsadásait, részt vettem a szakmai csoportmegbeszéléseken, de láttam-hallottam ahogy telefonon interjút ad, ill. napilapokat informál a tudomány időszerű híreiről. Közben szervezte az országos koleszterinmérést, “beugrott” előadni vagy beszélgetni az MTV-be, esténként meghívásoknak eleget téve autózott Magyarország-szerte előadásokat tartani. Egyik hétvégén gyerekeknek tartott előadást egy “egészséges életmód” táborban. Szerencsés voltam, ott tartózkodásom alatt mindenhova elkísérhettem. Ő mindenhol tanított, én mindenütt igyekeztem figyelni és tanulni. És nemcsak a szakmát. Utazásaink során nem volt olyan település, amelyről ne mondott volna pár magyar történelmi, irodalmi, zenei vagy művészeti vonatkozást. Fantasztikus nagy tudású ember volt, energikus, fáradhatatlan, nagy volt a pörgés körülötte. Nagyon sokat tanultam tőle, bár én később elkanyarodtam a kutatás és a laboratóriumok világába, de továbbra is kapcsolatban voltunk. Nagy megtiszteltetés volt, amikor – Popély Gyula igazgatása idején – elfogadta meghívásunkat és előadást tartott Pozsonyban a Duna utcás diákoknak. A vele való találkozás és beszélgetés mindig nagy élmény volt.