Amikor a duccás LEGO-robot világot lát

Az idei tanév nagy várakozással kezdődött a RobotoShock csapat számára, hiszen az előző tanév végén sikerült megnyerniük a WRO – World Robot Olympiad szlovákiai bajnokságát. Ez egyben azt is jelentette, hogy meghívást kaptak a szingapúri világbajnokságra, ami nemcsak szakmailag, hanem élmény szempontjából is hatalmas lehetőség volt. A csapat tagjai Baráth Bence, Vanda Maxim és Schlosser Imre, mindhárman másodikos gimnazisták.

A felkészülés nagy erőbedobással indult. Első lépésként a robot tökéletesítésére került sor, hiszen a szlovákiai verseny tapasztalatai alapján mindig akad javítanivaló. A fiúk egy teljesen új robotkonstrukciót alkottak, miközben a stratégia kidolgozására is nagy hangsúlyt fektettek, ugyanis az összes feladatot mindössze két perc alatt kell végrehajtania a robotnak. Újra elkezdődtek a jól ismert „dolgos szombatok”, hiszen a siker érdekében sem az építésre, sem a programozásra szánt idővel nem fukarkodhattunk. Hétvégenként rendszeresen találkoztunk az iskolában, és nemcsak a csapat három tagja dolgozott együtt, hanem a másik csapatból Nemes Máté és Bús Zoltán is aktívan segítették a felkészülést. Ahogy mondani szokták, jó társaságban gyorsan repül az idő – nálunk sem volt ez másképp, főleg akkor, ha a csapat tagja egy LEGO-robot is.

Mire észbe kaptunk, már november volt, és bizony sietni kellett, hiszen sok dolgot kellett „megtanítanunk” a robotnak. A világbajnokságra a feladatokat tovább nehezítették, így kis robotunknak komoly kihívásokat kellett teljesítenie. Nemcsak a robot dolgozott keményen, hanem az iskola 3D nyomtatója is folyamatosan üzemelt. Gyártottuk a csapatnévvel ellátott LEGO-kocka alakú, valamint a pozsonyi UFO hidat népszerűsítő kulcstartókat, amelyeket a többi résztvevőnek szántunk. Mire mindennel elkészültünk, elérkezett a csomagolás és az indulás ideje.

2025. november 22-én indultunk a bécsi repülőtérről Zürichbe, majd onnan egyenesen a távoli Szingapúrba. Az utazás összesen körülbelül 16 órát vett igénybe, ami még egy robot számára is hosszú idő lenne. Szingapúrba már késő este érkeztünk meg, ráadásul az óra hét órával többet mutatott, mint otthon. A hosszú út után alaposan elfáradtunk, így egy rövid szállodai medencézés után különösen jól esett végre aludni.

Másnap rögtön felfedezőútra indultunk, előszöra  Chinatown felé vettük az irányt. Már itt rájöttünk, hogy teljesen más világba csöppentünk, kicsit úgy éreztük magunkat, mintha Alice Csodaországban járna. Hatalmas épületek és rengeteg felhőkarcoló vett körül bennünket. Útközben engedtünk a csábításnak, és felmentünk egyik tetejére, ahol egy zöld, növényekkel teli tetőkert fogadott minket – erre igazán nem számítottunk. Innen pillantottuk meg először a Marina Bay Sands ikonikus épületét, amely valóban lenyűgöző látványt nyújtott. Az időjárásra sem lehetett panaszunk, hiszen végig 30 °C körüli, sőt inkább afeletti hőmérséklet uralkodott.

A Marina-öböl partján már javában készültek a karácsonyi díszítések. Különös élmény volt a karácsonyfákat és fényeket tűző napsütésben látni, valahogy nehezen tudtuk összeegyeztetni a karácsonyi hangulatot a nyári meleggel. Megtaláltuk a verseny helyszínét is, amely a Marina Bay Sands bevásárlóközpont konferenciaközpontjában kapott helyet. Bár a termeket már előkészítették, mi csak kívülről csodálhattuk meg, mert egy őr határozottan megállított bennünket.

Ha már ott voltunk, ellátogattunk a Gardens by the Bay kertjeibe is. A hatalmas mesterséges „szuperfák” és az egész környezet igazi mesevilágba repített minket. Két üvegházat is megnéztünk: az egyikben a világ minden tájáról származó különleges növényeket láthattunk, a másikban pedig szinte a Jurassic Parkba csöppentünk. Élethű, mozgó dinoszauruszok, hanghatások és egy többemeletes vízesés tette teljessé az élményt. Este megnéztük a Garden Rhapsody fény- és zenei show-t, amely a 20–25 méter magas, növényekkel borított fémszerkezeteken igazán sci-fi hangulatot teremtett.

A következő nap még a verseny előtti feltöltődésről szólt. Jártunk a Fort Canning Parkban, amely Szingapúr központjában található zöld oázis, és meglátogattuk az itt található föld alatti erődítmény múzeumát is. A II. világháború eseményeinek felidézése után az ArtScience Múzeumba mentünk, ahol egy interaktív kiállítást tekintettünk meg. Bár a nap élményekkel teli volt, estére már érezhetően elfáradtunk, hiszen másnap kezdődött a verseny.

November 26-án elérkezett a várva várt nap. A verseny a robotok kipróbálásával indult, majd részt vettünk a megnyitó ceremónián, ahol lenyűgöző látványt nyújtott a több mint száz ország zászlaja. A következő napon zajlott az igazi megmérettetés. A robotunk kissé megilletődött a sok különleges szerkezet láttán, és nem minden feladatot hajtott végre pontosan úgy, ahogy a fiúk eltervezték. A nap végén a középmezőny második felében zártunk. A verseny után következett a Friendship Night, ahol előkerült a 300 darab Mila keksz és az itthon készített kulcstartók. A fiúk lelkesen vetették bele magukat a csereberébe, és rövid idő alatt minden ajándék elfogyott.

A harmadik napon teljesen új feladat várt ránk, amely már jobban sikerült, így sikerült feljebb lépnünk a ranglistán. Összességében bronz sávos minősítést szereztünk. A záróceremónián együtt örültünk a többi csapat sikerének is, hiszen tudtuk, minden eredmény mögött rengeteg munka áll.

A verseny után még egy hetet Szingapúrban maradtunk, és rengeteg új élményt szereztünk – ha mindezt leírnánk, már nem beszámoló, hanem egy könyv születne belőle. Összességében egy gyönyörű, különleges városállamot ismertünk meg, ahol az emberek kedvesek, nyugodtak és nagyon fegyelmezettek. A tömegközlekedésen mindenhol figyelmeztetnek arra, hogy nem szabad enni, inni és szemetelni. Személyes élményem volt, hogy végre kényelmesen elértem a felső kapaszkodót a tömegközlekedésen, ami alacsony emberként ritka sikerélmény. Megkóstoltunk sok új ételt és gyümölcsöt, köztük a híres duriant is, igaz, csak jégkrém formájában, mivel magát a gyümölcsöt nem szabad felvinni a tömegközlekedésre. Bevallom, nem lett a kedvencem. Feltűnő volt, hogy szinte mindenki a mobiltelefonját használta, és természetesen mi is szinte mindenhol telefonnal fizettünk.

Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk! Szeretném megköszönni segítőtársamnak, Schlosser Péternek a rengeteg támogatást. Az utazás szponzorok nélkül nem jöhetett volna létre, ezért ezúton is köszönet illeti a CEF Alapítványt és a Ximea vállalatot.

Bertók Euridike mentor