A versíró pályázat eredményei

Jávorcsík Gábor: Cincin lovag

Cincin lovag az utcán járkál,
nem adhatja fel az álmát.
Az álma egyszerű,
az utcára lépne ő.

Az utcákban sok a bolt,
sajtoktól roskad a polc.
A tolvaj nézi, nézi,
és bizony megkísérti.

Ámde Cincin ott az őr,
szeme szúr, akár a tőr.
Meglátja a tolvajt ott,
amint lopja a sajtot.

Cincin lovag dühe nagy,
a telefonhoz szalad:
Segítséget hív hamar,
a szívébe bánat mar.

De utána megörül,
mert a sok sajt megkerül.
Jutalmul a legjava
övé lett. Vitte haza.

Otthon a sok kisegér,
– minden lukba belefér –
Megette a sok sajtot,
és boldogan élnek ott.

Melo Zita: Nagyapánál

Nagyapánál sok a munka,
Minden erős legény tudja.
Fát kell vágni egész nagyra,
Míg bírja az ember karja.

Meg kell fejni a tehenet,
Meg kell főzni az ebédet.
Ki kell menni a mezőre,
Én már örülök előre.

A kecskének füvet szedni,
A malacot megetetni.
Csontot vetni a kutyának,
Tejet adni a macskának.

Utána megvacsorázom,
Ágyba dőlök, s jön az álom.
Reggel aztán frissen kelek,
S újra segíteni megyek.

Dudás Ádám: A haza

Hatot ütött az óra,
Felpattanunk a lóra.
Indulunk a csatába,
A hetedik határba.

Fogd a fegyvert, katona!
-Táncol alatta a lova.-
A honért harcba megyünk,
Forgatjuk a fegyverünk.

Csend

Egy dobozban ülök.
Órakattogás: tik-tak…
És csend,
Fülemben halk, ijesztő
Sípolás,
Mint amikor a tévét kikapcsolod a házban,
És körötted senki nincs a szobában,
Nincs szöszmötölés, papírzizegés,
Sehol egy hang,
Csak a csend,
És a mutatók sóhaja,
És a bennem áramló kérdések sora.

Mintha…

Egyedül vagyok.
Magányomban gyorsan telnek a percek,
szöszmötölés jobbra-balra,
s mintha még tennék is valamit,
mintha értelme lenne annak,
hogy a pohár nem a mosdóban van,
hanem gyémántként a vitrinben csillog,
és csak van,
mint a tehetetlen költő,
kinek lelke évezredek óta
anyagból anyagba száll,
s mindhiába,
mert bár megértik szavát,
tanulják, értelmezik, szavalják,
de nem ér el hozzájuk a szó,
nem bont csírát bennük,
mint a tavasszal ültetett mag,
melyből termést virágzik a büszke akarat.
Aztán csak óbégatás van,
és hasztalan magyarázat,
hogy más a világ,
másként járunk,
idegenek a kapcsolatok,
s felettünk átrendeződtek a csillagok.
És egyre csak harsogják,
hogy boldogság és álmok,
és értelmük vesztik a homályos ábrándok,
mert minden csak felszín,
a látszat a földön ver teret,
balga tébolygás: ember a neved.

Madarak árnyéka

Madarak árnyékai vagyunk,
röptük kósza mása,
csak a fényben derülünk,
mert akkor hitünk nem árva.

Madarak árnyéka:
az élet silány rokonsága,
nem más, csak egy folt, árnyék,
selejt vagy ember, te gyáva.

Tarka, színes tollak,
mindhiába,
néked lábad nőtt,
így kell hát élned: járva.

Árnyékok keringnek körötted,
fel-alá, kuszán, szerteszét,
sötét alakba burkolózva
mesélnek régi szép mesét.

Elillantak a madarak,
az apró színesek,
akik álomba ringattak,
s regéltek életet.

Elmentek egy őszi délután,
egy sárguló levél hulló hajnalán
csak árnyékok maradtak,
fekete tintafoltok.

Mint repedések
a házon,
mint egy hiányos, homályos
festmény, olyan a föld, ha szállnak.

Elmentek.
Felszálltak a magasba.
Engem itthagytak,
magamra.

Utasítások

Újonnan érkezett
Gondolat: Í
Vékony teste, s az ékezet
Lakásomba belépve: vétkezett.
Tiltott úton lépeget…
Vigyázz, Í!
Támasz után nyújtott üres kezeket
Ásóval töltök meg.
(engem nem öltök meg)
(nem engem öltök meg)
(ásóval ölelek meg)
Mély lesz a gödör, Í!

Bohózat

ez egy piszkozat!
ajándék lónak, ne nézd a bokád.
inkább szaladj-maradj!
vagy akkor ne fuss!
hol az okozat?
engem már horoggal,
az ostobát még szóval fogják.
lám-lám ravasz a kamasz.
– eszembe se juss
rongyos gondolat:
sok az eszkimó, kevés a fókám!
egyszer keresd-szeresd
majd reptesd: huss!

Sarokba szorítottak

Ködös ablak
koszos üvegén beszűrődik
a fény. Sallangja
elvakít, Ádám eltűnődik,
hogy merre tart
világa, kétellyel megfertőződik.
Vajon megtart
az akarat? Egyre csak zúgolódik
a hidegben
lepkék lelke szitálva vajúdik,
szárnyuk a szépben
születve harapófogóba préselődik.
Összerogyásig, megalkuvásig
a télbe beletörődik.

Félni

Vidd el, zúzd
Zúzd össze, tépd
Tépd meg, lét
Uram, hordd szét
Kosz-gyermeked félelmét!

Törd meg, épp
Rángasd még
Taposd! Miért?
Uram, nyúzd, ha kél
Szmog-gyermeked félelmét!

… valami azt súgja

kovásztalan kenyér
megér?
üres burok
nyitott tenyér
nyúlna feléd?
gyöngy-ujj elér?
ha mondaná,
de csak kér hogy érezd
hogy higgyél
az érzésnek
de hisz tudod
még nem él.
nehéz léptek,
mi van?
mi nincs?
talán életre utal
a Kincs?
nagy vágyra vall
a bilincs
lélek azt súgná
mi Nincs?

Szegfű Laura: Tűzvész helyett gyertyaláng

Fájdalmas, bús csendben vagyok.
Szívem is csak halkan dobog,
Lelkem lángja alig lobog.
Többé már nem ragyogok.

Erdő mélyén lépegetek.
Látni vélem szép szemedet,
Lángban fürdő tekinteted.
Pár lépés, és eltévedek.

Látlak téged, s eszem vesztem.
Pillantásod nem talál el,
Valaki másra les, figyel
Ki téged meg nem érdemel.

Talán csak nem csodára vársz?
Tündérmesét, boldogságot,
Tűzvész helyett gyertyalángot.
Émelyítő sötétben jársz.

Istenem, most téged kérlek.
Add meg nekem ezt az egyet,
Fordítsd felém ezt a szívet.
Szeretném őt mindig, végleg.

Azóta is csendben vagyok.
Szívem is csak halkan dobog,
Lelkem lángja alig lobog.
Tudom, egyszer ragyoghatok!

Bankó Tímea: Egy esti gyerekvers

Hárman állnak a vádlottak:
A Tavasz, a Tél és az Ősz.
A vád ma meleg nap-lopás!
A bíró ezen elidőz.

Jajveszékel a Nyár, s kérdi:
– Ki a bűnös, és miért tette?
Lombok óriás zöldjeit
Narancsra miért festette?

Egy percre néma csend lesz, és
Az Ősz int: Én! Majd folytatja:
– Ilyen ez a bús földi lét.
Őszintén sajnálom-mondja.