Mai napig folyik a vita arról, hogy mi is a színház igazi célja: szórakozás, társadalmi tribün vagy önkifejezési eszköz? Amikor eldöntöttem, hogy visszatérek alma materembe, a pozsonyi gimibe, és újra elkezdem a színjátszó kört, akkor elhatároztam, hogy munkánk iránytűjeként a schilleri módszer lesz a legmegfelelőbb, mivel ő úgy definiálja a színházat, mint erkölcsi intézményt.
A tanév elején hirdettük meg a drámakört, nagyobb csapattal indultunk, de főleg a járványhelyzet és a diákok más iskolai elfoglaltsága miatt csak a legelhivatottabb tagok maradtak, akik a körülmények ellenére remek kis csapattá formálódtak, név szerint Ciordas Eszter, Danajka Réka, Gubo Veronika, Ferenczi Anna Dominika, Kováts Viktória, Radványi Dóra (I.A), Balogh Noémi, Ötvös Sebastian (I.B), Sziegl Laura (II.B). Fontosnak tartom, hogy amikor a diákok dolgoznak az egyes improvizált jeleneteken, akkor magukból induljanak ki, hogy mi az, amit látnak a világban, és mi foglalkoztatja őket főleg ebben a nehéz időszakban. Amennyiben ennyire intim témákról is szó van, akkor nagyon fontos létrehozni egy biztonságos közeget, ahol mindegyikük megnyílhat.
Meggyőződésem, hogy arra az egy és fél órára el kell veszíteniük a szégyenérzetüket. Abban a kijelölt időben mindenki egy szinten van, és ami a legfontosabb, megengedett, sőt kötelező a tévedés és a kudarc. Teljesen természetes, hogy elsőre nem jön össze egy tízperces etűd, de idővel ki kell lépni a komfortzónából, és bizonyos idő elteltével már ez se lesz gond.
Ez az év igazából az ismerkedésről szólt. Nekem is ez egy új helyzet, és keresem a helyes utat. Közbeszólt a járványhelyzet is, amely egy fél évre leállította a szakkört, ezért nagyon egyszerű helyzetgyakorlatokkal foglalkoztunk csapatokban, kettesben, de önállóan is. Számomra fontos a beszéd és főleg a hang, a játék a hanggal. A beszéd mint kifejezőeszköz nemcsak a színészeknek és az előadóművészeknek fontos, hanem mindenkinek, aki valaha megéli a pillanatot, és nyilvánosan kell prezentálnia a munkáját.
A tanulmányaimból kiindulva mégis színház-teoretikus vagyok, ezért szeretném a következőben megismertetni a csapattal, hogy mi minden tartozik a színház fogalma alá, mert tapasztalataim szerint ők csak a klasszikus prózai színházat ismerik. Szeretnék megismertetni velük más műfajokat, mint például a performanszt, a táncszínházat vagy akár az operát. Egyben le szeretnék rombolni pár sztereotípiát, amit tapasztaltam náluk, mint például hogy a bábszínház csak gyerekeknek való. Nem, van nagyon sok magas színvonalú felnőtt bábos előadás is, amelyekre szeretnék velük elmenni, és aztán beszélgetni a látottakról. Másik „tévedésük” az, hogy a független színház értelmetlen. Ez sem igaz, csak kicsit másképp kell értelmezni, mint a klasszikus prózai színházat.
A legfontosabb, amit el szeretnék érni, az az, hogy a diákok tudatosítsák, hogy amilyen sokszínű a világ és az emberek, annyira különböző maga a színház is. Ha eljutunk odáig, hogy a foglalkozásokon keresztül észreveszik és értelmezik az őket körülvevő világot, akkor elmondhatom, hogy sikerrel jártam, és az egésznek volt értelme.
Kedves Diákok, köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk, gondolkodhattunk, alkothattunk ebben a tanévben, folytatás jövőre, reméljük, sok új taggal!
Nagy Ádám, a Pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatója,
a drámakör vezetője