V. Megyei Sportnap

Iskolánk diákjai idén is részt vettek a megyei sportnapon, amely 2024. szeptember 25-én került megrendezésre középiskolások számára a Mladá Garda sportközpontban. 

A versenyekre a regisztráció már 6:45-kor elkezdődött, a különböző sportágakban való versengés pedig ez után valósult meg. Bár felhősen időben indult a program, szerencsére nem esett nagyon az eső, és végül még a Nap is kisütött.  Az atlétikai sportágak mellett strandröplabdában és a szellemi vetélkedőben is megmérettették magukat iskolánk diákjai. 

A szellemi vetélkedő idei témái a tavalyihoz hasonlóak voltak: az antik olimpiai játékok, a párizsi olimpiai játékok 1900-ban, 1924-ben és 2024-ben, valamint a szlovák sportolók szereplése a nyári olimpiai játékokon. A múlt évi sikeres szereplést sikerült megismételnünk, aminek nagyon örülünk.

A csapat többi tagja is kivette a maga részét a versengésből, és mindent beleadva küzdöttek. Szerintem mindenki nevében kijelenthetem, hogy szép napunk volt, és sok élménnyel, ill. tapasztalattal tértünk haza. 

 

Eredmények:

 

Szellemi olimpia (21 csapat):

  1. hely (István Kamila, Kenderessy Áron, Ötvös Sebastian)

100 m síkfutás, lányok (61 induló):

Klenovčanová Barbora 18. hely 15.35 s

Földes Boglárka 40. hely 16.50 s

Kálay Vivien 46. hely 16.76 s

Czerwińska Lilla 55. hely 17.74 s

 

100 m síkfutás, fiúk (57 induló):

Hluch Andreas 14. hely 12.60 s

Popély Balázs 30. hely 13.00 s



800 m, lányok (36 induló):

Mikóczi Lili 15. hely 3:00.96

Valacsai Anna 20. hely 3:03.78

 

800 m, fiúk (57 induló):

Zajac Tamás 13. hely 2:17.85

Boros Benjamin 33. hely 2:27.40

Kiss Daniel 42. hely 2:34.48

Kozics Olivér 44. hely 2:35.89



Távolugrás, fiúk (38 induló):

Kozics Olivér 21. hely 464 cm

Kenderessy Dávid 35. hely 384 cm



4×100 m váltó (21 csapat):

  1. hely (Klenovčanová B., Földes B., Hluch A., Popély B.) 

 

Megköszönjük Urban és Csonka tanár uraknak, hogy idén is elkísértek minket a versenyre, reméljük, jövőre sem maradunk ki ebből a nemes vetélkedésből.

Minden résztvevőnek gratulálunk!

Kenderessy Áron, IV.A