Tóth Árpád (1886-1928) – ajánlja Demcsák Edit

( A magyar költészet napja alkalmából )

A nap hangos verse

https://mtag.sk/wp-content/uploads/2020/04/szavalat_03.mp3
Alsó tagozatos diákunk előadásában

Diákkorom óta kedvenc költőm Tóth Árpád, érettségi tételként is őt húztam. Tőle választottam ez ünnepi alkalomra Esti sugárkoszorú című költeményét. Több szempontból is szép számomra ez a vers: impresszionista hangulata, visszafogottsága, áhítata megkapó. A költő finom melankóliáján átdereng az élet öröme, a létezés boldogsága. Már egy andalító séta is intim közelségbe hozza őt kedvesével. A vers végén átérezhetjük, hogy a szerelem csendes mámorában felragyog az élet nagy ajándéka: Milyen jó tartozni valakihez!

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
elyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!