Tisztelt Szülők, volt „duccások”, Iskolabarátok, Támogatók!

A Duna utcai Alapiskola és Gimnázium mellett működő Ratio Educationis Polgári Társulás immár negyedszázada, 1997-ben jött létre azzal a szándékkal, hogy anyagiakban segítse az oktatás színvonalának emelését és a minőség biztosítását. A Polgári Társulás tagjai a mindenkori tantestület, a kuratóriumot pedig az iskolavezetés és a tanárok által választott 2-2 képviselő alkotja.

Két év pandémia, iskolabezárás, online oktatás után ebben a tanévben végre visszatérhettünk a megszokott programokkal, versenyekkel, rendhagyó és hagyományteremtő szándékkal megszervezett eseményekkel teli iskolai mindennapokhoz. Folytathatjuk a tehetséggondozást, támogathatjuk a hátrányos helyzetű családok gyermekeit, modern taneszközök vásárlására kerülhet sor, a 21. század igényeinek megfelelő szaktantermeket alakíthatunk ki. Ezek megvalósítása elképzelhetetlen lenne a Ratio Educationis támogatása nélkül, ezeknek az anyagi eszközöknek a jelentős részét pedig Önök biztosítják adójuk 2 %-ának a felajánlásával. Az idén is tisztelettel megkérnénk Önöket erre a nagylelkű támogatásra, a letölthető űrlap kitöltésével tehetik ezt meg.

Köszönjük, hogy adójuk 2%-val támogatják tanintézményünket, biztosítjuk Önöket, hogy nemes adományukat olyan célok megvalósítására fordítjuk, amelyekkel hozzájárulhatunk a Duna utcai alapiskola és gimnázium hírnevének öregbítéséhez!