Sokat gondolkodtam rajta, mit írjak a szalagavatóról, ami átadja mindazt az izgatott várako-zást és ünnepélyességet, amelyet mi, a IV. A és B osztály már hetek óta érzünk. Hiszen mindenki tudja, milyen egy szalagavató: november 9-én délután háromra a Gate One Hotelbe kell menni, az-tán ötre jönnek a szülők, felsorakozni, meghatódni, szalagot kapni, vacsorát enni, táncolni, tortát vágni, táncolni, meghatódni, aztán hajnal felé szépen hazamenni.
Amit a ,, be nem avatottak” nem látnak, azok a kis részletek, hiszen ahogy Murphy is megmondta: ami el tud romolni, az el is fog – a széttépődött harisnyák, kilazult nyakkendők, el-vesztett fél pár fülbevalók, az egymás ruhájára taposás és heves bocsánatkérés. Nem tudják elké-pzelni a lányok izgalmát, hogy el ne essenek hatalmas ruhájukban a meghajlás közben, és sokak fogadalmát, hogy ezután magas sarkú helyett is csak teniszcipőt vesznek fel. És azt sem, hogy csodálatos módon minden a lehető legjobban sikerül, és arra eszmélünk, hogy már besorakoztunk és pár perc múlva megkapjuk a remény zöld szalagját.
A szalag viszont nemcsak a jövőbe vetett hitünket, hanem az elmúlt 3 és fél évet is jelképezi: benne van a táblák sötétzöldje, a dolgozatot javító tanárok zöld tolla, a tornaterem rikítózöld csíkjai, a villamosok világoszöld ,, STOP” gombja, az iskolai kirándulások zöld füve és az menzás spenót zöldje. Akik nem voltak ott, nem látták a meghatódott ünnepélyességet az arcunkon, amikor egyenként koccinthattunk (az addigra teljesen buborékmentes pezsgővel) a tanárainkkal, akik végigvitték velünk ezt a kicsit sem könnyű 3 évet, néha büszkén, néha pedig a fejüket fogva a dol-gozataink felett. Nem hallják, ahogy az egész évfolyam kézen fogva énekel, nem látják a kicsordult könnycseppeket a négy év képeit összefoglaló videó alatt.
A kívülállók azt hihetik, hogy ezzel vége. Hogy ezután már csak az érettségin kell túllenni, amely már itt van a nyakunkon, és vége a gimis éveinknek. Mi azonban tudjuk, hogy rengeteg élmé-ny, szerdai magyardolgozat, színházozás, futás a Medikus kertben és közös kávézgatás vár még ránk az elkövetkező pár hónapban, amelyeket soha, de soha nem felejtünk majd el.
Vojtek Lili, IV. A
