Temetőbe?! Képedtek el az I. A diákjai. Bizony, oda, szólt a válasz. Egyre forróbb, elviselhetetlenebb hétköznapjaink hűs, csendes, megnyugtató alternatíváját kínálja az utca végében az az András-temető, melynek falánál nap mint nap elvonulunk, nem is sejtve, mit rejt a túloldal. Itt az idő… Ráadásul a néhány hete abszolvált óvárosházai pop-up kiállítás második részeként is értelmezhető e kiruccanásunk. Egy kis helytörténet másképp méltatlanul elfeledett vagy az utókor számára méltán jegyzett pozsonyi Nagyok, esetleg egykor volt hétköznapi emberek utolsó nyughelyének helyszínén.
Hát akkor, rajta! Egy kis eligazítás, magyarázat, történelem dióhéjban, az európai metropoliszok sírkertjeinek turistacsalogató jellemzői, s végül a konkrét cél, az András-temető keletkezésének és a történelem viharai által megtépázott falainak, (s ezáltal számos jelentős sírbolt megpecsételt jövőjének) története. És a névsor. A Nagyok, akiknek nyomába eredtünk. Családok, egyének, akik meghatározó személyiségei voltak Pozsony vagy a tágabb világ életének, kultúrájának, természettudományos vagy műszaki fellendülésének. Térkép a kézben, s jöhet a szabad felfedezés!
Az egykor háromnyelvű város máig háromnyelvű sírfeliratai, egy kis pillanatkép a régmúlt idők világából, szobrok, kovácsoltvas kerítések, Rigele Alajos, Stróbl Alajos kiváló munkái, s a jelen lesújtó valósága: KFC-s óriástégelyek és terjedelmes tartalmuk a túloldali talponálló bunkó ügyfelei félbehagyott falatozásának nyomai.
Lebwohl, Pálffy, Csáky, Markovics-Hadik, az Óvárosban látott kiállításon is szereplő Aich família, Kovátsék, De Paulyak, Palugyayak, Martonok. És folytathatnánk a sort Pisztroy Félixszel, a Vörös Rák patika egykori tulajdonosával vagy azzal a Johann Huberttel, aki elsőként gyártott Franciaországon kívül eredeti recept szerint pezsgőt, az azóta is kapható Hubert. De nem maradhat ki a sorból az a Dohnányi Frigyes sem, aki bár műszaki zseni révén röntgengépet szerkesztett és a gyorsírás elméletével foglalkozott, de zeneszeretetének köszönhetően aktívan kamaramuzsikált, s a lakásán rendezett zenei estjeinek résztvevői nagymértékben befolyásolták Ernő fia s annak iskolatársa, Bartók Béla zenei műveltségét.
Az egyik legizgalmasabb életút azé a Karl Jettinggé, akit magyar, illetve pozsonyi Robinsonként emlegetnek, viszontagságos életének „köszönhetően”.
S mivel a tornaóra bánta kiruccanásunkat, legyen enyhítő körülmény, hogy nem feledkeztünk meg Martinengo Nándorról sem, aki vívómesterként vívóiskolát és tűzoltó-alakulatot hozott létre, a Pozsonyi Torna Egylet alapítója volt, akinek azonban egyik legnagyobb érdeme, hogy nagy erőfeszítések árán bár, de sikerült bevezettetnie a pozsonyi iskolákon a kötelező testnevelést. S megálltunk Erkel László aprócska, alig észrevehető, fakereszttel jelölt sírjánál is. Ő a magyar nemzeti opera megteremtőjének, Erkel Ferencnek fia, aki ugyancsak jó muzsikus, zongorista és zongoratanár volt, mégis elfeledte őt az utókor.
Bár mi elsősorban a nagy elődök nyomába eredtünk, a szlovák kultúra és közélet jelentős személyiségei is kínálnak elegendő látni- és kutatnivalót. A Satinsky-sír vagy az egykori köztársasági elnök, Ladislav Kováč és nejének sírja is ezek közül való.
Megállapítottuk: nem is volt rossz, jöhetünk máskor is. DE: magunk is barangolhatunk az egykori Pozsony még megmaradt gyöngyszemei között.
Fónod Marianna
