„A történelem szemináriumot nem feltétlenül a továbbtanulás szempontjából választottam. Talán ez áll hozzám a legközelebb az irodalom után. Mindig is könnyebb volt számomra úgy tanulni, hogy látom és elképzelem a tananyagot, így hasznomra vált a keddi séta“ – kezdte Katona Eszter azt az esszét, amelyet a november 8-án tartott Multikulturális Pozsony című sétáról harmadikos diákjainknak írniuk kellett.
Gimnáziumunkban az idei tanév a Tolerancia Éve. Ennek jegyében, illetve az Eszti által említett tanulási módszert megcélozva szerveztük meg a Pozsonyi Kifli Polgári Társulással együtt ezt a háromórás sétát. Aki pedig tudását e témában megosztotta harmadikos és negyedikes, történelem szemináriumot látogató diákjainkkal, Korpás Árpád tanár, a PK állandó idegenvezetője volt. A hideg ellenére tartalmas, érdekes délelőttöt töltöttek a diákjaink abban a városban, amelyet „egykor a szolidaritás városának is neveztek, egymás mellett élt itt hosszú évszázadokon át német, magyar és szlovák” (Magyar Dalma).
A séta egyik érdekes hozadékát több diákunk is megfogalmazta írásában: „Naponta többször jövünk-megyünk a fővárosban, és észre sem vesszük, mi minden van körülöttünk“ – állapította meg Katona Eszti. „Pozsonyban töltöm a napjaimat a hét hetven százalékában immár harmadik éve, mégsem ismerem eléggé e város történetét, kulturális helyeit. Ezen egy hideg, őszi séta sokat segített… Először azt gondoltuk, nem lesz túl figyelemfelkeltő, hiszen mi újat tudna mutatni az idegenvezető, de sok, általam ismeretlen helyet felfedeztem“ – írta Vaňo Tímea.
Az ismerkedő séta a naponta látott, ám mégis ismeretlen helyekkel a Duna utcáról indulva a Grössling utcán keresztülvágva haladt a belváros felé: „Sok információ, érdekességek, meghökkentő tények… ezek jellemezték a kedd délelőttünket. Mondhatni egy időutazáson vettünk részt, amelyen a város betekintést engedett a történelmébe – írja Magyar Dalma. – Pozsony nagyrészt német lakosságú volt, majd a török megszállás alatt a magyarok száma megnőtt. Ez így volt egészen a második világháborúig, amikor is a német és a magyar lakosság száma eléggé megcsappant, helyüket pedig az ide érkező szlovák munkások vették át. Hogy egy kis ténnyel is alátámasszam a kijelentésem: míg 1880-ban Pozsony lakosságának 65%-a német, 15%-a magyar és 15%-a szlovák volt, addig 1940-re már a németek száma 26%-ra csökkent, ellenben a szlovákoké, illetve csehszlovákoké 48%-ra nőtt.”
Szabó Karcsi szavaival folytatva: „A város soha nem volt egynemzetiségű, és nem is marad az – jelentette ki a vezetőnk. Egyáltalán nem hazudott. A mai Pozsony kanyargós utcáiban is megszokott, hogy ha nyitott füllel járunk, hol magyar, hol német vagy egyéb szavakra lehetünk figyelmesek, és már nem csak a turisták miatt… Kicsit a nemzetiségek egymás közti viszonyairól is elbeszélgettünk… Egyikük élete sem volt egyszerű. Hála kitartásuknak, a mi nemzedékünk még megcsodálhatja hagyatékukat.”
Nagy Ádám írása kezdetén felteszi a kérdést: „Pozsony tényleg megérdemeli a multikultúra, a tolerancia és a megértés jelzőket? Erre fogom keresni a választ.”A következtetés viszont, amelyet ő levon, nem éppen hízelgő a városra nézve: „Ahogy látjuk, a történelem során a városban rengeteg nemzet és vallás élt és él máig is. Nem mindig sikerült egymással békében élni. Az nem tagadom, hogy a város multikulturális, de a tolerancia jelzőt véleményem szerint nem érdemli meg, mert sem a múltban, sem a jelenben nem tudnak békében élni egymással Pozsony lakói.”
Szabó Karcsi a következő gondolatokkal fejezi be esszéjét: „Erősen remélem, hogy ez a túra mindannyiunk számára emlékezetes volt… Olyan tudással gazdagíthattuk magunkat, amelyet egyszer majd továbbadunk, így nemcsak egy jelentéktelen épületet és megrongált szobrot fogunk látni magunk előtt városi sétáink során, hanem őseink hagyatékát, melyet meg kell őriznünk az unokáink és az ő unokáik számára.”
Ezek egy érdekes, elgondolkodtató délelőtt reflexiói harmadikos diákjainktól – köszönet érte Korpás Árpádnak. Reméljük, lesz folytatása a közös munkának a Pozsonyi Kifli polgári társulással, hiszen Pozsony, a Városunk biztosan tartogat még meglepetéseket számunkra!
Kulcsár Mónika
