Ismét beköszöntött az ősz. A hőmérséklet kellemesebb, mint nyáron, az erdők gyönyörű színekben pompáznak. Itt az idő, mielőtt még a természet téli álomba merülne, hogy kivigyem osztályomat a szabadba.
Kicsit hűvösebb reggelre ébredtünk, de örömmel tapasztaltam, hogy még ez sem vette el a gyerekek kedvét a túrázástól.Természetjárásunkat egyenyhe emelkedővel kezdtük, majd ahogy egyre mélyebben hatoltunk be az erdőbe, a város zaja teljesen megszűnt. Hihetetlen nyugalom, csend és friss levegő fogadott minket. Első pihenőhelyünkön remek ülőhelyül szolgált néhány fa kidőlt törzse. Előkerültek a hátizsákokból az elemózsiák, innivalók. A falatozás után lehetett futkározni, játszani, mohát simogatni vagy egyszerűen csak bóklászni. Avarral vastagon befedett ösvényen folytattuk túránkat. Kellemes volt hallgatni lábunk alatt a száraz levelek zizegését, suhogását, a pici gallyak roppanását. Még egy hegyoldal leküzdése és túránk végállomásához érkeztünk. Minden alkalommal jó érzés tölt el, amikor azt látom, hogy kis tanítványaimnak az erdőben nincs szükségük drága játékokra, mert rögtön feltalálják magukat, és kihasználják a természet adta lehetőségeget játszásra. A letört faágakból bunker épült, a bokrok mögött meg lehetett bújni és figyelni az „ellenséget“, őszi terméseket , színes faleveleket lehetett gyűjteni. A gyerekek nagy része egy néhány négyzetméternyi földkupacon magányosan álldogáló fa alatt talált nagyszerű játszóhelyre. „METSÜK MEG GYÓGYIT! VIGYÁZZ GYÓGYIRA! NE BÁNTSD GYÓGYIT!“ Ilyen és ehhez hasonló mondatfoszlányokat hallottunk kolléganőmmel, Berényi Zsanett-tel a mellettünk rohangáló gyerekek szájából. De ki vagy mi az a gyógyi? Kiderült, hogy egy növényt neveztek el így.
Az idő gyorsan elrepült. Úgy érzem, ez a túránk is jól sikerült. Mindenki feltöltődött, a gyerekek kellemesen kikapcsolódtak, újabb élményekkel gazdagodtak. Még egy utolsó integetés Pozsonyhidegkút vadregényes erdeinek, és egy avarral vastagon befedett ösvényen haladva a természet mögöttünk visszakapta nyugalmát, csendjét, mi pedig visszakerültünk a főváros zajába.
Kovács Ilona
