Letűnt korok elmúlt világa egy karnyújtásnyira a Duna utcától. András-temető. A „kerítésen túlt” ismergetjük egy maroknyi csapattal a mindenszentek tövében, túl a Halloween térhódításának mikéntjeiről és hogyanjairól szóló nekifeszüléseken. Nyelvek, nevek, életek. Míves kovácsolt vas, a kor jeles alkotóinak keze nyoma sírköveken, fejfákon. Mindenszentek a városban. Néhány gyertya, virág. Az emlékezés kézzelfogható momentumai. Divatok, szobrokba öntött gyász, évszámok, kultúra. Az adott kor kultúrája. Messzi a ma giccsparádéjától, hivalkodó kivagyiságától. A folytonosság, a hagyomány diadala.
Jubileum. A somorjai Csalló ünnepel. Teli a színpad, 45 év bizony betölti a teret, nézőtéren innen és túl egyaránt. Az a katartikus élmény, ami visszahozza generációk számára az összetartozás illúzióját! Ifjonti hévvel, természetesen. Mindenki örül. Vörösre tapsolom a tenyerem. Szép volt, duccás lányok! Merthogy duccások itt is vannak természetesen.
AIDS-ellenes felvilágosító kampány. Előadó: volt diákunk, a brünni medikus, Végh András. Osztatlan siker, örömteli találkozás. Az eddigi legjobb előadás e témában! Így a sommás vélemény.
Nemzetközi diáknap. November 17. a szabadságunk születési dátuma. Prágában zuhogó esőben tömegek ünneplik méltósággal, családi programok keretén belül. Pozsonyban a langymeleg semmi. A szélsők hőbörgése ugye nem ér. De a szabadság?! Azt is bedaráljuk?! Fotelforradalom. Elvégre államünnep van. Azt csinálok, amit akarok! Ha akarom… S hogy innen szép nyerni?! Ébredj, ifjúság! Csörgetem, megint! No, nem a kardom. A kulcsom! Igen! De minek is?! Tudjuk-e még, hogy egy kulcscsomóval forradalmat lehet csinálni?! Bársonyosat?! Hogy ezek a kulcsok anno távlatokat nyitottak?! Hitet, reményt adtak?! Mind elszállt. Mint nyúlós hajnalon a novemberi köd.
Sírkerti mustra mellett a közszolgálat törvénybe foglalt intézményében, a köztévében is tehetünk diákjainkkal egy kört. Egy, a májusi diákbál tomboladíját beváltva nézhetjük és hallgathatjuk meg, miért fontos a köz szolgálata, s mindez hogyan, milyen szabályok, szabályozások mentén valósul meg, miért fontos a kritikus gondolkodás, s hogyan is néz ki egy stúdió közelről.
Jól megérdemelt igazgatói szabad, nebuló szellőzik vagy tunyul, okító okul, tanul, találkozik. Módszertani nap van. Jobbnál jobb előadók, előadások. Tanulság: miért kell az idősb generációt komolyan venni? Mert az utolsók ők, akiknek még volt offline gyermekkoruk! (Gyűjtőkörútra fel! Amíg ki nem hal! Értsd: az utolsó ilyen csodabogár.) Ez is a folytonosság jegyében. S hogy hit meg remény?! Neves szociológus ítélete: a számok nem engednek. A 49 támogató százalék pedig nem ad vigadásra okot.
S végképp nem, ha halálhírről van szó. Pedig jött, könyörtelenül. Meghalt Sebők Géza. A táncházmozgalom egyik meghatározó, markáns alakja. Nem mellesleg: Duna utcás. S nem mellesleg: néprajzos. A 68-as forradalmi időszak érettségizőinek egyike, a szabadság generációjának tagja. Neki s feleségének, Ducinak, Mária asszonynak, (szintúgy Duna utcás diáknak) köszönhettük anno, hogy a vasfüggönyön túl lehetőségünk nyílt megtapasztalni a „bűnös kapitalizmus” svájci függetlenségének hihetetlen légkörét. S mennyien még! Részegítő tapasztalás volt.
A december a temetéssel kezdődik. Ott van (csaknem) mindenki, aki számít a népzenei, néptáncos, táncházas szakmában. Grendel (Sebők) Ági, Hégli Dusan – ugyancsak Duna utcás diákok – nem is oly régen álmodták meg s öntötték formába a néprajzoktatást iskolánkon. S bár azóta változott sok minden a programmal kapcsolatban, fontos, hogy legyenek néprajzosaink. S vannak is. Értelmes, kreatív fiatalok, akiknek fontos saját kultúrájuk értése, megismerése.
December lett, december van. A jingle bell őrülete. A megbékélés, elcsendesedés jegyében a hangos zűrzavar néhány hete. A csilivili marketing minden sikert felülmúló igyekezete. Hogy boldogan – nyúzottan dőlhessünk a karácsonyfa alá.
Fónod Marianna, tanár
