Még télvíz idején érkezett a Budapesti Operettszínház szervezési osztályáról az az ajánlat, amely egy újabb budapesti kiruccanásra, pontosabban színházlátogatásra invitált bennünket. Az alapiskola felső tagozatosai közt meghirdetett lehetőségre pár napon belül nagyszámú érdeklődő jelezte részvételi szándékát. Ekkor gondoltunk egy nagyot, és kétbusznyi jegyet rendeltünk a 2023. április 14-i délutáni előadásra: ha lúd, legyen kövér!
A gimnazistákkal feltöltött, több mint 90 személyből álló csapat az első tanítási óra után neki is vágott a több mint háromórás útnak. Budapestre érve elsőként az éhségünket csillapítottuk, majd megérkezve az Operettszínházhoz elfoglaltuk földszinti helyeinket a nézőtéren. A spanyol Cervantes által megteremtett Don Quijote alakja bizonyára nem minden alapiskolás számára ismert még, de a musicalt nézve fokozatosan került közelebb mind a történet, mind pedig ennek a kissé bolondos, de szerethető figurának az alakja az ifjú nézőkhöz. Maga Cervantes mesélte el, pontosabban játszotta el hű kísérőjével, Sancho Panzával Don Quijote, vagyis La Mancha lovagja történetét, aki, akár maga az író/költő is, kissé eszelős, hebehurgya, de ugyanakkor hatalmas szívvel rendelkező ember. És itt a lényeg: szeretni, elfogadni a másikat, hinni a jóban, abban, hogy egy utcalány is megváltozhat, úgy tekinteni egy felmosórongyra, mint egy ajándékba adott kendőre, nekimenni a szélmalom lapátjainak, mintha óriásokkal viaskodnánk. Az idealisták, a mindenben jót látók, a szeretni és hinni tudók másokra is csak jó hatással lehetnek, így lehet kis lépésekben legyőzni az ellenséget, vagyis az erőszakot, a gonoszt, a bűnt, a mocskot.
Mi is hisszük, hogy a színházlátogatásokkal nemcsak színházat szerető generációt nevelünk, hanem érzelmi életüket is tovább színesítjük, gazdagítjuk, hogy a kamaszkori nyegleséget, nyersességet, olykor durvaságot minél előbb le tudják vetkőzni. Vajon mi, tanárok, nem vagyunk kicsit 21. századi Don Quijoték?
Iró Erzsébet magyartanár
