MTAG – magyar sziget Pozsony szívében

Iskolánknak ezt a jellemzését olvashatták azok a kilencedikes diákok, illetve szüleik a számukra készített, Duna utcai „kisokosnak” nevezett információs füzetkén, akik elfogadták meghívásunkat, és 2020. február 7-én, pénteken ellátogattak gimnáziumunk nyílt napjára. Megtisztelő számunkra, hogy teljesen megtöltötték a tornatermünket: közel száz vendéget köszönthetett itt Morvay Katalin igazgatónő a 9 órai kezdéskor.

Az üdvözlő szavak után két – prezentációval kísért – beszámoló vezette be a hallgatóságot a Duna utcai mindennapokba. Kulcsár Mónika igazgatóhelyettes a gimnáziumban folyó oktatás mérhető eredményeit, tehát az iskola színvonalát ismertette. Az iskolapartnerek (diákok, tanárok, szülők) körében végzett elégedettségi vizsgálatok eredményein kívül többek közt az elmúlt 5 tanév érettségi és továbbtanulási statisztikái is terítékre kerültek, hogy aztán elhangozzék gimnáziumunk helyezése az iskoláknak az INEKO társadalmi és gazdaságkutató intézet által elkészített országos rangsorában: a tavalyelőtti tanévben a szlovákiai magyar gimnáziumok között holtversenyben az 1. helyen végeztünk, a tavalyi tanévben pedig úgy lettünk elsők, hogy egyetlen szlovákiai magyar gimnáziumként bekerültünk Szlovákia 30 legjobb gimnáziuma közé. A mérhető eredményeken túl viszont az iskolaválasztás előtt álló kilencedikesek számára a döntés meghozatalakor fontos szempont az is, hogy vajon hogy érzik magukat nálunk a diákok, tehát milyen az iskola minősége: diákönkormányzatunk tagjai, Szolcsányi Laura, Bartoš Roland, Zeman Tamás és Gyurkovics Gergő képekkel illusztrált lendületes beszámolója kalauzolta végig vendégeinket a tanév eseményein, pontosabban azok egy töredékén, ugyanis az erre szánt idő véges volt, hiszen még nagyon sok mindent szerettünk volna megmutatni a nyílt nap résztvevőinek.

A tornateremben töltött egy óra után a kilencedikes diákokat a nap hátralévő részében diákönkormányzatunk tagjai vették gondjaikba: megtekintették az iskolát, majd az éttermünkben kis frissítő és tízórai mellett háborítatlanul beszélgethettek. Ezután elkísérték őket az interaktív miniórákra, ahol a jövendő elsősök megismerkedhettek tanárainkkal, beültek az iskolapadba, belekóstolhattak a gimnazista életbe: robotot programoztak, kémiai és fizikai kísérleteteket végeztek, vérnyomást mértek, agyagoztak, angol és szlovák foglalkozáson vettek részt. Ezt követték a bemutató órák: matematika, földrajz, történelem, informatika, magyar és szlovák volt a kínálat, bárhová betekinthettek, sőt néhol meg is dolgoztatták őket. És nem maradhatott el diákvállalkozásunk, a DunaStar bemutatkozása sem, amelynek tagjai nemcsak termékeikkel és tevékenységükkel ismertették meg a vendégeket, hanem büfét is üzemeltettek a nap folyamán.

A szülők eközben az igazgatóság tagjaival beszélgetve tudhattak meg minden további információt az iskolánkban folyó munkáról, a kollégiumokról, és elbeszélgettünk arról is, vajon kell-e tartaniuk attól, hogy gyermekeiket elengedik a fővárosba, aggódjanak-e amiatt, hogy ezentúl majd csak esetleg a hétvégét tölti családi körben fiuk vagy lányuk… Reméljük, minden kérdést megválaszoltunk, minden kételyt eloszlattunk, és félelem nélkül engedik majd el legnagyobb kincseiket szeptembertől a falvakból, kisvárosokból a főváros nyüzsgő és inspiratív közegébe!

Kedves Kilencedikesek! Ha országos szinten is kiemelkedő színvonalú és emellett jó minőségű iskolát kerestek, ahol nemcsak az érettségire és a továbbtanulásra készítenek fel Titeket megfelelő módon, hanem ahol a kiváló iskolaklíma miatt jól is érzitek magatokat, ráadásul tevékenyen részt vehettek a mindennapok alakításában, akkor a Duna utcai gimnázium a lehető legjobb választás számotokra!

Csatlakozzatok hozzánk; gazdagítsátok, éltessétek ezt a magyar szigetet Pozsony szívében; tapasztaljátok meg, milyen Duna utcásnak lenni, amely által egy olyan szellemiséget, lelkiséget kaptok útravalóul, amely egész életetekben elkísér Titeket!

Kulcsár Mónika, igh.