Mesébe illő zordon tájak, sejtelmes kastélyok, végtelen tavak….ez SKÓCIA!

Végre elérkezett a várva várt nap, hétfőn este 9 órakor elindultunk Skóciába. Egy hosszú út várt ránk, amelyet leginkább alvással és beszélgetéssel töltöttünk el. Másnap délelőtt pillantottuk meg először Hollandia partjait. A hajó nagysága és látványa felidézte néhányunkban a Titanic történetét, ami sajnálatos módon elsüllyedt az első útja során. Szerencsére mi szerencsésebbek voltunk és gond nélkül átszeltük egy éjjel alatt az Északi-tengert. A hajón volt szerencsénk találkozni egy francia diákcsoporttal, akikkel megismerkedtünk és barátságot kötöttünk. Másnap reggel értük el Newcastle partjait. Egy „kiadós alvás” és egy fantasztikus reggeli után megnéztük a várost. Ezt követően elindultunk Edinburghba. Út közben megtekintettük Hadrianus császár egykori falát és a Melrose apátságot is. A késői órákban érkeztünk meg a szállásunkra Edinburghba. A következő napon betekintést nyertünk a Rosslyni kápolnába, illetve megnéztük Skócia fővárosát, Edinburghot is. Másnap ellátogattunk Stirlingbe, ahol körbejártuk a skótok egykori királynőjének, Stuart Máriának a várát. Láttuk William Wallace, skót hadvezér, kivégzési helyét is. Ő harcolt a skótok függetlenségéért a britek ellen. A hét második felében megnéztük Loch Ness tavát és Urquhart várát, ahol, bár a szörnyet nem sikerült kifognunk, mégis egy szép és izgalmas délutánt töltöttünk el. Elsajátítottuk a whiskey készítését is, melyet egy pálinkafőzdében mutattak meg nekünk. Végül végigmentünk Glasgow utcáin, jót ebédeltünk és elindultunk hazafelé. A hajóúton szerencsénkre nem voltunk egyedül, hiszen újra francia barátainkba botlottunk. Miután táncunkkal és bájainkkal elkápráztattuk a francia lányokat, nem volt hátra más, mint egy közös kép és egy kontaktcsere. Egy kiadós reggeli és „alvás” után fájó szívvel intettünk búcsút a szokatlanul napsütötte és varázslatosan zöld Skóciának. Hatalmas élményt és kirándulást tudhatunk magunk mögött. Nagy köszönettel tartozunk tanárainknak, akik elkísértek bennünket e csodás helyre. Külön köszönet illeti Young Judit tanárnőt, aki megszervezte ezt a tanulmányutat és ezzel csodálatos és életreszóló élményt szerzett nekünk.
Köszönjük.

Lelkes Dominik, IV.B