2017. január végén-február elején 3 napot tölthettem el a Duna utcai gimnázium mentoraival – minden nap az egyes évfolyamok mentoraival találkoztam. Egységes programmal készültem, és mégis minden nap más volt, hiszen valamennyien hozták magukkal a saját elképzeléseiket, gondolkodásmódjukat is.
A tréning alapkoncepciója az volt, hogy még mielőtt kitérnénk a tanulással kapcsolatos konkrét problémákra, azokat a folyamatokat kell végigbeszélnünk, melyek a hatékony tanuláshoz vezetnek. Azt szerettem volna, ha ők a saját tanulmányaikra nézve is profitálnak a tréningből.
Így tehát végigmentünk a szükségleteinken, a motivációkon, a képességeinkről való gondolkodáson, a képességeink és az általunk észlelt elvárások összefüggésein: mindezt interaktív formában, hiszen nagyon kíváncsi voltam, mi is lakozik a diákok fejében. Így előbb összeírták, ők mit gondolnak a fogalmakról, majd közösen megbeszéltük.
Nagyon jó volt hallani, ahogy minden csapat más szempontból közelítette meg az egyes témákat, de a konklúzió végül mindig közös lett.
A foglalkozás során egy kicsit megismerhettem a mentorokat, az ő világukat: mi az, ami tipikusan az elsősöket, a másodikosokat, illetve a harmadikosokat foglalkoztatja. Így én is tanultam tőlük.
A feladatok mellett a kikapcsolódásra és csapatépítésre is jutott idő, az elsős évfolyam poszteren foglalta össze tapasztalatait, a másodikos és harmadikos diákokkal pedig egy, a bizalmat és a kommunikációs készségeket feltáró játékot játszottunk. Beszélgettünk továbbá arról, kinek mit jelent a siker, a kudarc: ezekről ritkán beszélünk, pedig a fogalmak az iskolai léttől elválaszthatatlanok.
Természetesen időt szakítottunk arra is, hogy átbeszéljük a gyerekekkel kapcsolatos tapasztalataikat is. A legtöbb diák már mintegy fél éve foglalkozik a mentoráltjával, így sok mindenről tudtak beszámolni. Jó volt hallani, hogy mennyire büszkék arra, hogy a kisebbek bíznak bennük, a segítséget szeretettel jutalmazzák. Sokuk már saját kis stratégiával rendelkezik arra, hogyan vezesse rá – játékkal, rajzzal, kihívásokkal a gyermeket a feladatra, munkára. Jó, hogy ennyire motivált a csapat, hisz így ők is könnyebben tudják ösztönözni a gyerekeket.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, és ezt a mentoroknak is szerettem volna átadni, hogy a feladatuk nem az, hogy egy-egy gyermek megváltozzon, ha problémával küzd, az a probléma hirtelen eltűnjön. Sokkal inkább az, hogy egy pici ponton járuljanak hozzá ahhoz, hogy ezek a gyerekek jobban érezzék magukat a bőrükben, az iskolában. Ugyanakkor sosem tudhatjuk, hogy egy pici pont mit indíthat el egy másik ember életében – és ez talán általános emberi feladatunk is.
Lelkes Viktória, ELTE,
a mentorprogram konzultánsa
