2012 januárjától 2021-ig dolgoztam az iskolában. 2012-ben egy kolléganőtől vettem át a 4. osztályt egy félévre, majd 2012 szeptemberétől saját első osztályt indítottam, amelyet 1–4. évfolyamon keresztül végig kísértem. Ezt követően a következő osztályomat szintén 1–4. évfolyamon tanítottam. Az osztályfőnöki munkám mellett több éven keresztül láttam el a speciális pedagógusi feladatokat is, és megalakulásától kezdve irányítottam az inkluzív csapat munkáját. Az utolsó tanévben már kizárólag az inkluzív csoport vezetőjeként és speciális pedagógusként tevékenykedtem. A kilépésemet követő fél évben még online formában támogattam az utódom munkáját, valamint segítettem az inkluzív csapatot.
Emlékek a régi iskolai életből
Ez az iskola számomra nemcsak munkahely volt, hanem valódi szakmai otthon. Itt kezdődött igazán a gyógypedagógiai pályafutásom, és itt formálódtam azzá a szakemberré, aki ma vagyok. Az itt szerzett tapasztalatok, kihívások és sikerek hosszú távon is meghatározták az utamat – olyannyira, hogy ebből nőtte ki magát később egy magyar gyermekfejlesztő központ és tanácsadó is. Természetesen voltak nehéz helyzetek, amikor új utakat kellett keresnünk, vagy amikor kétségek merültek fel bennünk, de ezekből tanultam a legtöbbet. Ezek a tapasztalatok megerősítettek abban, hogy a közös gondolkodás, az együttműködés és a kitartás mindig eredményre vezet.
Az iskola szellemisége
Elfogadás, befogadás, tolerancia – számomra ezek a szavak írják le leginkább az iskola szellemiségét. A Duna utcai iskola attól különleges, hogy valódi nyitottsággal és elfogadással fordul minden gyermek felé. Itt nemcsak beszéltünk az inklúzióról, hanem közösen meg is valósítottuk – lépésről lépésre, egymást segítve. Ez a szemlélet tette lehetővé, hogy egy ilyen jelentős mérföldkőhöz, az inkluzív iskola elindításához eljussunk.
Tanítványokról és emberi kapcsolatokról
A legnagyobb büszkeséggel azokra a pillanatokra gondolok vissza, amikor egy-egy gyermek fejlődése kézzelfoghatóvá vált – amikor sikerélményhez jutott, önbizalmat nyert, és megtalálta a helyét a közösségben. Külön öröm számomra, hogy sokan sikeresen folytatták tanulmányaikat középiskolában, majd egyetemeken is, és megtalálták önmagukat. Ezek az apró, mégis óriási jelentőségű eredmények adják a pedagógusi munka igazi értelmét.
Emellett számomra különösen fontosak azok a szakmai és emberi kapcsolatok, amelyek itt születtek – például Kulcsár Mónikához fűződő kapcsolatom, akihez a legszorosabban kötődöm, és akivel sok közös szakmai élményt élhettem meg.
Az iskola mint közösség és szakmai otthon
Számomra a legmeghatározóbb élmények egyértelműen ahhoz az időszakhoz kötődnek, amikor elindítottuk a mentorprogramot – 40 gimnazistával, akik lelkesen segítették a gyógypedagógiai munkámat. Abban az időszakban még nem állt rendelkezésre elegendő asszisztens, így egyedül láttam el a feladatokat, és ez a kezdeményezés hatalmas segítséget jelentett. Olyannyira sikeressé vált, hogy a mai napig működik az iskolában, a kortárs tanítás egyik szép példájaként.
Ezzel párhuzamosan létrehoztuk az első inkluzív csoportot is. Ez nemcsak szakmai kihívás volt, hanem egy közös hit és elköteleződés eredménye. Meghatározó emlék számomra, amikor 8 évvel ezelőtt először mutattuk meg a tanári közösséggel az inkluzív iskola és oktatás működését – akkor még sok kérdéssel és bizonytalansággal, de annál nagyobb lelkesedéssel.
Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak és az iskolavezetésnek, akik ebben partnerek voltak – nélkülük ez nem valósulhatott volna meg. Már akkor megmutattuk, hogy az inklúzió működik. Ezek a közös sikerek és az egymást támogató mindennapok számomra igazán meghatározó és szép emlékek.