Juniális a Duna utcán

A gyermeknapot sokféleképpen lehet ünnepelni. Idén első alkalommal a gyerek-szülők-tanár közös szórakozását, ill. szórakoztatását választottuk. 2017. június 2-án, a hét utolsó munkanapján kicsöngetve az utolsó tanítási óráról az iskolaudvar átalakult koncerthelyszínné, ill. játéktérré. A Kobold együttes hangolt, majd 14.00 órától a húrok közé csapott. Az elsősorban az alsó tagozatosokból álló közönség kiváló hallgatóságnak bizonyult, vevők voltak az interaktív játékokra is, sőt ha kellett, szívesen énekeltek együtt az együttes vezetőjével, Balla Igorral. A tikkasztó meleg, no meg az együtt éneklés sok energiát kivett gyerekeinkből, ám mind a szülők, tanárok, mind pedig az iskolai menza szakácsnői felkészültek a korgó, üres gyomor okozta probléma hatékony és gyors megoldására: „terülj, terülj, asztalkám!“-má varázsolták a padokat, ahol volt pizza, sütemények és egyéb jó falatok. Ezután népi játékokat lehetett kipróbálni, közben pedig táncolni vagy csak beszélgetni. Aki eljött, biztosan szerzett magának és gyermekének is egy kellemes délutánt.