Andalúzia egy csodás hely, tele meglepetésekkel. Utunk során az időjárás kedvezett nekünk, mivel mindig kikerültük a komolyabb viharokat. Nem volt az a nagyon meleg, de hideg sem, olyan túrának megfelelő időnk volt. Ha kedvenc helyet kellene mondanom, még hosszas gondolkodás után sem tudnék válaszolni, mert minden városban van valami, ami a másikban nincs. Mellékesen, de ez szerintem nem csak az én véleményem. Biztos vannak olyanok, akik a tenger gyümölcseit szeretnék kipróbálni, Andalúziában nem lesz hiány. Én is itt ettem az első paellámat, valami isteni volt. Aki tervez jönni, ha legközelebb is lesz ilyen út, ne hagyja ki! Rengeteg emlékkel fog hazajönni, ezt garantálom. Ha megtehetném, hogy visszamenjek, habozás nélkül indulnék.
Dávid Andrea I.A
Második andalúz utunk előtt, alatt, sőt után is feltettük kérdésként Hérakleitosz több mint kétezer évvel ezelőtti állítását. És valóban: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, vagyis kétszer ugyanaz nem történik meg velünk, ugyanazt nem éljük át. 2018. október 15-én Pozsonyból szállt fel a gépünk Malagába, s foglaltuk el szálláshelyünket Benalmádenában, Malagától nyugatra. Frigiliánával nem érdemes összehasonlítani, mert mindkettőből csak egy van, mindegyiknek megvan a maga bája, a rá jellemző. De nem is volt nagyon időnk ezen molyolni, mert másnaptól belecsaptunk a lecsóba, elsőként Benalmádenát vettük nyakunkba: jachtkikötő csinos instruktorokkal, galambpark nem csak galambokkal, vagány belváros, homokos tengerpart, sőt (első és utolsó) mártózás a tengerben. Córdobát bő kétórás buszozással értük el, melyet a nyugat Konstantinápolyaként vagy a mór Spanyolország gyöngyeként aposztrofálnak. A córdobai nagymecset 23 ezer négyzetméterén bolyongva tátva maradt a szánk! Számunkra sem dőlt el: mecset vagy katolikus katedrális? Volt szerencsénk a minaretből készült harangtorony tetejéről felülről is rálátni erre az építészeti csodára, melybe 20 000 fő is elfért. Seneca szülővárosának kanyargós utcácskáiban is sétáltunk. A híres virágok utcáin is jártunk, de egyetlen belső udvar sem áll nyitva, viszont a Királyi Palota termeibe, parkjába bejutottunk, sőt Córdoba zsidó negyedét is felfedeztük az Alkímia Múzeumával együtt. Másnap, míg az égiek öntözték szálláshelyünket, a zárt lepkeház jelentett menedéket számunkra. Ennyi értékes és érdekes információt biológiaórán sem hallottunk a lepkékről: trópusi éjjeli lepkékkel fényképezkedtünk, szemünk előtt „született meg” egy lepke, pontosabban hagyta el bábját, követtük a kis kengurut (igaz, nem ugrálva, mint ő). A lepkeházat elhagyva beléptünk a nyugati világ legnagyobb sztúpájába, azaz a buddhista szentélybe. Frigiliána a pueblo blancók (fehér falvak) egyik gyöngyszeme, Mijas pedig az egyik ékszerdoboza. Kár, hogy ezt mások is tudják legalább 50 éve, mára turistalátványossággá vált, de azért büszkén feszítettünk a csacsitaxik egyikén, az ovális alakú bikaarénáját sem hagytuk ki, és sokat sétáltunk a szűk kis utcácskákon a fehérre festett házak közt. Rondát kihagyni az andalúz programból halálos bűnnel ér fel. Mi is elsütöttük a rossz poént, de Ronda valóban az andalúz falvak egyik legszebbike. A Guadalevín folyó átívelő Új híd a városka szimbóluma. Csattogtattuk bőszen fényképezőgépeinket nemcsak itt, hanem a mór király házánál, az arénánál, a Santa Maria la Mayor belsejében és tornyában is. Este még maradt erőnk, hogy a szomszédos Torremolinosba elgyalogoljunk, s egy autentikus flamenco esten leessen az állunk. Ez a tánc a spanyoloké, ők a mesterei, ez vitathatatlan! Sevilla előtt egy napot „pihentünk”. Útban aztán az andalúz főváros felé az autópályán, a hömpölygő esővízen átkelve nem nagyon bíztunk abban, hogy szárazon megússzuk Sevilla felfedezését. Csodák pedig vannak (most már tudjuk), Sevillában ha hétágra nem is sütött a nap, de száraz, kellemes, igazi turistaidőnk volt, éltünk is vele. Persze Sevillára egy nap nem elég, ide vissza kell még néhány napra térni, hiszen belülről (kiállva a kígyózó sort) csak az Alcázart tudtuk megtekinteni. Leírhatatlan látvány! Ismét Málagával búcsúztunk Andalúziától. A helyi vásárcsarnokból kijőve szinte mindenki valamilyen egzotikus gyümölcskülönlegességet vagy a belőle készült levet szorongatta. Fényképezkedtünk Picassóval (a bronzba öntöttel), megálltunk a katedrálisnál, a római kori amfiteátrumnál, az Alcazaba falainál, de biztosan voltak, akik elbarangoltak a tengerparthoz is. Az El Pimpi kultikus éttermet és kávézót pedig nemcsak világsztárok keresik fel, hanem mi is.
Andalúzia másodszor sem okozott csalódást, pedig más arcát mutatta, de mi ezt is imádtuk, sőt élveztük! Köszönet Kovinak, azaz Kovács Zoltánnak, aki kiválóan kalauzolt ebben az évben is bennünket, aki rengeteg érdekességet osztott meg velünk az andalúz/spanyol életérzésről! A sziesztát továbbra is irigyeljük tőlük! Andalúzia visszavár!
