Írországi tanulmányi út – A zöld sziget rejtelmei

Egy pénteki napon, április 24-én, este 10 órakor kezdetét vette utunk a rejtelmes zöld sziget, azaz Írország felé. Közel egy egész napos buszozás után megérkeztük Franciaországba, ahol aztán hajóra szálltunk. Már elég sötét volt, mire odaértünk, ezért csak másnap tudtunk gyönyörködni a tengerben. Egy hosszú éjszaka után, kipihenve ébredtünk, majd az első dolgunk az volt, hogy felmásszunk a legfelső szintre és bámuljuk a tengert. A látvány felülmúlhatatlan volt, már ezzel is alig tudtunk betelni.
A délutáni órákban megérkeztünk Írországba. A legelső úticélunk Enniscorthy vára volt. Bevallom őszintén, az idegenvezető akcentusa érdekesebb volt, mint a mondókája… Ennek ellenére szívesen hallgattam a történetet a várbéli kísértetekről. Ezt a programot követte egy rövid séta a viking Arklow falucskában. Majd Írország legszebbnek tartott völgyén át, az Avoca völgyön át érkeztünk a szállásunkra az este folyamán.
Másnap ellátogattunk Dublinba, a Trinity College-ba. Itt a fő attrakciónak a Book of Kells számított, bár minket talán a hatalmas könyvtár jobban lekötött. Páran kissé lemaradtunk, tapsviharban részesítettek mikor már végre kiléptünk onnan. Ezután szabadon engedtek minket Dublin utcáin. A nap végén pedig megtekintettünk pár kocsmát, az ún. pubokat, ha már Írország többek között azokról is híres. Ezek közül turisztikai szempontból a Temple Bar a legérdekesebb.
A következő nap delfinlesre mentünk. 5 órás buszozás után megérkeztünk a Dingle-félszigetre. Meredek sziklák, éles hegygerincek, csodás homokos partok jellemzik a félszigetet, valamint rengeteg régi kelta emlék. Felszálltunk egy csónakra és kihajóztunk a tengerre. Mindenki kíváncsian várta mikor bukkan elő az a híres delfin, Fungi, aki már hosszú évek óta nagy szenzációnak számít ott. Nagyon szórakoztató látvány volt, ahogy kibukott a vízből, majd újra lebukott a mélybe. Este, a szálláson már nagy volt a nyüzsgés, mindenki pakolt. Nehezünkre esett otthagyni a mobilházunkat, de sajnos nem volt más választásunk.
Reggel nehezen keltünk, viszont elég gyorsan összeszedtük magunkat és már indulhattunk is Kilmacurragh Arborétumába. Az a hely gyönyörű volt! Tele volt szebbnél szebb virágokkal és hatalmas fákkal. Ezután elmentünk egy túrára a Két tóhoz, ahol a csodálatos természeten kívül templomromokat és Szent Kevin emlékeket is láthattunk. Este megérkeztünk a hajóhoz. Szomorúan néztünk vissza Írország felé, de azért kicsit örültünk is, hogy végre hazajöhetünk. Az a két nap, amit még utaznunk kellett már sokkal gyorsabban elment. Élményekkel gazdagon térhettünk haza és mosollyal gondolunk vissza az ott töltött kellemes időre.

Zakál Réka, I.A