A World Robot Olympiad (WRO) nemzeti döntőjén idén is hatalmas volt a tolongás, összesen öt csapatunkkal vágtunk neki a kassai útnak június 1-én (a verseny 2-án zajlott). Az izgalom a tetőfokára hágott, a hangulat pedig egyszerre volt feszült és reményteli.
A verseny hozta a formáját: igazi érzelmi hullámvasút volt. Kiderült ugyanis, hogy a robotok a rengeteg együtt töltött délután és szombati nap során valószínűleg öntudatra ébredtek, és titokban lelket növesztettek. Ráadásul – mint az igazi művészlelkek – sokkal jobban izgultak az éles futamokon, mint maguk a programozóik! Az otthon ezerszer tökéletesen begyakorolt feladatok a pályán néha egészen új értelmet nyertek. A robotika kegyetlen világ: ha az elején becsúszik egy parányi, mindössze 0,5 cm-es eltérés, az a pálya végére már dominóeffektusként több centiméteres tévedéssé növi ki magát. Mi pedig csak álltunk értetlenül az asztal felett, és próbáltuk megfejteni, a tesztfutamok után a robotunk miért döntött úgy, hogy a cél helyett inkább a saját feje után megy.
Három kimerítő kör után végre eljutottunk az eredményhirdetésig. A hangulat ekkorra már kissé borús volt, a diákok csalódottan vették tudomásul, hogy ebből nem lesz továbbjutás. Bár tudtuk, hogy az első helyről lecsúsztunk, azt is tudtuk, hogy a 2. és 3. helyezettek is utazhatnak az Európa-bajnokságra – de a gyerekek szerint erre sem volt már esélyünk. Kivéve a BotRobots tagjait, akik magabiztosan azzal fogadtak: „Kiszámoltuk, másodikak vagyunk!” Én persze próbáltam hűteni a kedélyeket: „Várjuk meg, amíg tényleg kimondják a csapatnevet!”
És ekkor elkezdődött a ceremónia. Elsőként a legkisebbek (Elementary) kategóriáját hirdették ki. Amikor a 2. helynél felolvasták a BotRobots nevét, a fiúk akkora örömujjongásban törtek ki, hogy a csarnok fala is megremegett. Igazuk lett!
Következett a Junior kategória. Amikor elhangzott, hogy a 3. helyezett a BrickHeads csapat, a gyerekek szó szerint földbe gyökerezett lábbal, sokkoltan álltak. Nem akartak hinni a fülüknek, úgyhogy nekem kellett őket határozott mozdulatokkal feltessékelnem a színpadra. Magamban már elégedetten dörzsöltem a tenyerem: „Zseniális, legalább két csapattal megyünk Horvátországba!”
De a csodáknak még nem volt vége. Jött a Senior kategória, és láss csodát, a 3. helynél ismét egy ismerős név csendült fel: ScrapMetal! Ezt már én sem bírtam szó nélkül, és egy hatalmas, hangos „HURRÁ!”-val nyugtáztam a sikert. A diákok itt is teljes döbbenetben éltek meg a pillanatot, őket is gyorsan a dobogóra kellett parancsolni.
A rengeteg befektetett munka, a hétvégi programozások és tesztelések meghozták a gyümölcsüket. Iskolánk történelmi sikert ért el: 3 csapattal jutottunk ki az Európa-bajnokságra!
A dicsőséglista:
- Elementary kategória: BotRobots – 2. helyezés (Balla Kristóf, Benko Barnabás, Pálinkás Dániel, 6. osztály)
- Junior kategória: BrickHeads – 3. helyezés (Schlosser Vivien Danielle, Dudáš Tamás, Száraz Dániel, 8. osztály)
- Senior kategória: ScrapMetal – 3. helyezés (Bús Zoltán II.B, Petrik Ákos III.A)
A díjkiosztó után Szilasi Péter Tamás, a WRO projektvezetője külön is odajött hozzánk gratulálni. Kiemelte, hogy a legnehezebb, úgynevezett „extra” futamban – ahol a robotoknak teljesen új, helyben kapott feladatokat kell teljesíteniük, és amire a diákoknak mindössze 2 órájuk van önállóan felkészülni – a mi csapataink nyújtották a legkiemelkedőbb teljesítményt. Ahogy ő fogalmazott: „Nagyon jól csináljátok, valamit nagyon tudtok!”
Most következik a projekt legnehezebb, „felnőtt” fázisa: a szponzorkeresés. Ennyi diák kiutaztatása a többnapos horvátországi versenyre felér egy kisebb bankrablás “költségvetésével” (amit persze inkább legális támogatásokból szeretnénk fedezni). Reméljük, sikerül előteremteni a forrásokat, a diákok pedig újult erővel vethetik bele magukat a felkészülésbe, hogy Horvátországot is meghódítsuk, és újabb felejthetetlen élményekkel térjünk haza!
Hajrá, Vivi és fiúk, irány az Eb!
Bertók Euridike, felkészítő tanár
