Ezen a héten Kása Ildikó speciális pedagógussal együtt izgatottan figyeltük és kérdezgettünk gimnazista mentorainkat az első benyomásaikról és tapasztalataikról, ugyanis örömmel jelentem, hogy elindult a Duna utcán a tavaly megálmodott mentorprogram! Az egyik harmadikos diáklányunk szavait idézném, amelyek összefoglalják a kapott, hallott többi reakciót is: „Ildikó néni, nem is mondta, hogy ez ilyen jó lesz!“ Egy másodikos diákunk kis története arról, hogy nekiszaladt a kis „mentoráltja“ az ebédlőben azzal, hogy ő a legjobb barátja, pedig a kezdeményezés kisdiákok általi fogadtatását foglalhatná össze. Csupa-csupa pozitív élmény már az első héten! De mi is ez a mentorprogram?
Speciális pedagógusunk, Kása Ildikó ötletét továbbgondolva, iskolánk igazgatóságának lelkes helyeslésével és támogatásával hirdettük meg szeptember első napjaiban gimnáziumunk első három évfolyamában a Tolerancia éve projekt részeként ezt a rendhagyó programot. Célja, hogy – kihasználva azt a tényt, hogy iskolánkban közös igazgatóság alatt működik az alapiskola és a gimnázium – a tanulási segítségre, foglalkozásra, felzárkóztatásra vagy éppen tehetséggondozásra igényt tartó általános iskolás diákokkal gimnazisták foglalkozzanak, természetesen a szülők beleegyezése és a speciális pedagógus irányítása és felügyelete mellett. A programot ismertető beszélgetésben elmondtuk a diákoknak, hogy hatalmas felelősséget vállalnak mentorként, de nagy lehetőség ez a személyiségfejlődésükben is. Jó esetben 8-10 önkéntes jelentkezését vártuk, de számoltunk azzal is, hogy nem lesz érdeklődő. A program visszhangja viszont minden várakozásunkat felülmúlta: alig fért el az olvasóteremben az a 37 diák, aki hajlandóságot mutatott a szabadidejében végzendő mentortevékenységre! Csatlakozott csapatukhoz még iskolánk két volt diákja, a jelenleg speciális pedagógiát tanuló Bottyán Niki, valamint a már tanítói végzettséggel rendelkező Kassai Zsuzsi, akik Ildikó néni „asszisztenseiként“ és mentorként is működnek.
Mentoraink felkészítését rögtön elkezdtük. A Mosonmagyaróváron immár 12. alkalommal Cser Katalin gyógypedagógus által megrendezett Elfogadás napja a toleranciáról, a másság tiszteletben tartásáról, a másik emberre való odafigyelésről, a saját érzéseinkkel való szembenézésről szól. Erre vittük el diákjainkat szeptember 23-án első alkalommal, de a visszajelzésekből ítélve nem utoljára! Nézzük csak, hogyan élte meg a rengeteg programot elsős mentorunk, Kőszeghy Timi!
„Egy szép péntek reggel a Duna utcai sulink előtt álló busz megtelt azokkal a mentorprogram iránt érdeklődő gimisekkel, akik Mosonmagyaróvárra, az Elfogadás Napjára indultak. Ildikó néni felvilágosított minket, hogy milyen programon is veszünk részt: fogyatékkal élő emberekkel találkozunk majd, megismerhetjük az életüket, az örömeiket, a bánataikat.
Az óvári művelődési ház szépen felújított epülete előtt megérkezésünkkor már nyüzsögtek az emberek, a szervezők nagy szeretettel fogadtak minket. Amint megtaláltuk a helyünket, el is kezdődött a műsor: hihetelen volt, ahogy pl. a naposházi fellépők szeretete és öröme elárasztotta az egész termet! Kétszer tapsoltuk őket vissza! Az embert egy ilyen helyzetben rengeteg érzés önti el: egyrészt rádöbben, hogy neki messze nincsenek olyan gondjai, mint ő azt gondolná; míg mi otthon a családi bajokkal küszködünk, és már az is probléma, ha nem tudjuk, hogy mit veszünk fel másnap, addig ezek az emberek teljesen más problémákkal állnak szemben, de mégis boldogabbnak és szeretettel teljesebbnek tűnnek! Talán ebből a gondolatból is kifolyólag jöttek ki a könnyeim… És nem csak nekem… A következő órákban érdekes előadásokon és ún. érzékenyítő foglalkozásokon vettünk részt. Beszélgettünk egy váratlan baleset nyomán kerekes székbe kényszerült fiatalemberrel, aki már majdnem 10 éve tölti ülve az életét, miután 2007 szeptemberében megcsúszott a fürdőben, és a 6 hónapos rehabilitáció után gyökerestül megváltozott az élete. Mégis már 2008 májusában azzal foglalkozott, hogy összeállítsa Magyarország nemzeti rögbicsapatát, természetesen a paralimpiára. Ez sikerült is neki, és máig járják a világot. Mindemellett a hobbijává vált a fotózás, amit – merem állítani – profi szinten űz. Látni azt, hogy egy ilyen ember aktívabb, mint a környezetünkben lévők többsége, és nem létezik akadály számára, sokkolóan hatott ránk! Öröm volt őt megismerni. Volt szerencsénk még találkozni egy mankóval közlekedő fiatal sráccal, aki kijutott az olimpiai kajakversenyre. Valamint egy úrral, aki születése óta vak, és már 56 éve zongorázik megdöbbentő szépséggel. A nap hátralevő részében megtapasztalhattuk, hogy a vakok számára hogyan teszik élvezhetővé és követhetővé a filmeket – narrációval, de sajnos ez nem lehetséges minden filmnél a gyors történésük miatt. Majd megfigyelhettük, hogy a vakvezető kutyák milyen könnyen tanulnak és hogyan dolgoznak. A későbbiekben pedig a tolószéket is kipróbáltuk: egy akadálypálya várt ránk – elárulom,hogy nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, és nem is olyan „élvezetes“, illetve csak az első két percben.
Az egész nap talán arra döbbentett rá minket, hogy jobban meg kell becsülnünk az életet, ill. segítenünk kell egymásnak, és nem akadályoznunk a másikat.“
Az Elfogadás Napjáról érzelmekkel teli diákokat hoztunk haza, akik nagyon szerettek volna beszélni az élményeikről, helyre rakni gondolataikban és lelkükben a látottakat-hallottakat, ezért a legközelebbi találkozásunk alkalmával kibeszélhették magukat. Ildikó nénivel és Marták Zsolt prevenciós koordinátorral együtt segítettünk helyre tenni, elraktározni azt, amit felhasználhatnak élményeikből akár még a rájuk váró önkéntes tevékenységben is. Ezután pedig Kása Ildikó előadásából megismerhették munkájuk részleteit. El kell mondanom, hogy az eredetileg a programba belépő diákok közül egy-két harmadikos vonta csak vissza a jelentkezését, kizárólag a tanulmányaikkal, főiskolai előkészületeikkel kapcsolatos időhiány miatt. A többi mentorunk izgatott várakozással, lelkesedéssel lépett „munkába“ – az első benyomásaikat a cikkünk kezdetén taglaltuk…
Itt tartunk most! Nagyon az elején, de elmondhatjuk, hogy már most mérhetetlenül büszkék vagyunk gimnazista mentorainkra önzetlenségük, segítőkészségük, talpraesettségük miatt! Csattanós választ adnak azoknak, akik azt mondják, hogy a mai fiatalokat nem érdekli magukon kívül semmi! Cáfolatai ennek a közvélekedésnek a Duna utcai gimnazista mentorok, akiknek kitartást és jó munkát kívánunk!
Kulcsár Mónika (a gimnázium nevelési tanácsadója)
