Gimnazista mentoraink tréningje

Február 26-án délelőtt iskolánk napközijének nagytermét rendhagyó módon nem a kisiskolások, hanem azok a magas fokú empátiás készségekkel rendelkező gimnazistáink foglalták el, akik különleges küldetésre jelentkeztek: mentorként dolgoznak az iskolaév folyamán. Ezen egyedülálló projektünk változatlan célja immár negyedik éve a tanulásban és a beilleszkedésben támogatást igénylő kisdiákok felkarolása idősebb iskolatársaik által. Horák Katalin iskolapszichológus és segítői, Straka Mária és Pap Boglárka vezették a foglalkozást.

A mentorok motivációja három részben valósult meg. A bevezetőben lehetőség nyílott társaik és a segítő pedagógusok közelebbi megismerésére, majd önfejlesztő, kreativitást, problémamegoldó gondolkozást igénylő játékok következtek, amelyek  a figyelem és aktív részvétel mellé állandósították a jó hangulatot is. A tréning közös véleményezéssel, megbeszéléssel fejeződött be. A résztvevők egyöntetű véleménye  az volt, hogy játékos formában hallottak, tanultak az önismeretről, a személyiség fejlesztéséről és a tanulási stratégiákról, ezért egy jól előkészített, eseménydús, izgalmas fél napot tudhatnak maguk mögött, melynek tapasztalatait kamatoztatni tudják majd mentori feladataik elvégzése közben. Ehhez kívánunk e nagyszerű diákjainknak kitartást és sok sikert!

Straka Mária