Felvételi kritériumok a 2020/2021-es tanévre

(az eredeti szlovák változat rövidített fordítása)

Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Dunajská 13, Bratislava

A tanulók felvételi kritériumai a 2020/2021-es tanévre a gimnázium négyéves tanulmányi szakára

1. A 2020/2021-es tanévben 2 osztályt nyitunk 40 tanulóval.

2. A felvételi eljárás a gimnázium első évfolyamába 2020. május 19-től június 30-ig tart.

3. Az iskola igazgatója 2020. május 29-ig a felvételi eredményei alapján dönt a jelentkezők felvételéről vagy elutasításukról, a döntést egy, a jelentkezőhöz rendelt kóddal, melyet elektronikus formában megkap a jelentkező törvényes képviselője, közzéteszi az iskola honlapján. A jelentkezőket az iskola igazgatója a határozatról elektronikusan, illetve postai úton is értesíti.

4. A felvételi eljárás kritériumai

4.1. A jelentkező diák kiemelt pontszámokat kap az általános iskola 8. osztályának év végi, valamint 9. osztályának félévi bizonyítványában szereplő érdemjegyekre a következő szempontok alapján:

4.1.1. Kötelező tantárgyak:

szlovák nyelv és szlovák irodalom
magyar nyelv és irodalom
matematika

A felvételi eljárás során szerzett összpontszámba az egyes jegyekért járó pontok a következő képlet alapján kerülnek:

5 . (4 – x) . (4 – x) = a jegyért kapott pontszám (x a jegy)

A képlet szerint:
1 érdemjegy – 45 pont
2 érdemjegy – 20 pont
3 érdemjegy – 5 pont
4 érdemjegy – 0 pont

Példa a pontszámításra:


8. év végi jegy pontszám 9. félévi jegy pontszám
Szlovák nyelv és szlovák irodalom 2 20 2 20
Magyar nyelv és irodalom 1 45 1 45
Matematika 1 45 2 20

A kötelező tantárgyak érdemjegyeiért szerzett pontok a példában: 195

4.1.2. Profiltantárgyak: angol nyelv és történelem

A felvételi eljárás során szerzett összpontszámba az egyes jegyekért járó pontok a következő képlet alapján kerülnek:

3 . (4 – x) . (4 – x) = a jegyért kapott pontszám (x a jegy)

A képlet szerint:

1 érdemjegy – 27 pont
2 érdemjegy – 12 pont
3 érdemjegy – 3 pont
4 érdemjegy – 0 pont

Példa a pontszámításra:


8. év végi jegy pontszám 9. félévi jegy pontszám
Angol nyelv 1 27 1 27
Történelem 2 12 2 12

A profiltantárgyak érdemjegyeiért szerzett pontok a példában: 78

4.1.3. Kiegészítő tantárgyak: biológia

A felvételi eljárás során szerzett összpontszámba az egyes jegyekért járó pontok a következő képlet alapján kerülnek:

2 . (4 – x) . (4 – x) = a jegyért kapott pontszám (x a jegy)

A képlet szerint:

1 érdemjegy – 18 pont
2 érdemjegy – 8 pont
3 érdemjegy – 2 pont
4 érdemjegy – 0 pont

Példa a pontszámításra:


8. év végi jegy pontszám 9. félévi jegy pontszám
Biológia 1 18 2 8

A kiegészítő tantárgyak érdemjegyeiért szerzett pontok a példában: 26

4.2. Tanulmányi átlag

Ha a tanuló az utolsó három iskolaévben (6., 7. és 8. osztály) tiszta kitűnő bizonyítványt szerzett, a felvételi eljárás során minden ilyen bizonyítványért plusz 5 pontot kap.

4.3. További kritériumok

4.3.1. Tantárgyi versenyek

A felvételi eljárás során további pontok (maximum 100) szerezhetők a tantárgyi olimpiákon a 8. és 9. évfolyamban, valamint a további (sport-, művészeti vagy más jellegű) versenyeken a 6-9. évfolyamban elért helyezésekért a következő szempontok alapján:

  1. helyezés nemzetközi versenyen – 30 pont
  2. helyezés nemzetközi versenyen – 28 pont
  3. helyezés nemzetközi versenyen – 26 pont
  1. helyezés szlovákiai versenyen – 20 pont
  2. helyezés szlovákiai versenyen – 18 pont
  3. helyezés szlovákiai versenyen – 16 pont
  1. helyezés kerületi versenyen – 14 pont
  2. helyezés kerületi versenyen – 12 pont
  3. helyezés kerületi versenyen – 10 pont
  1. helyezés járási versenyen – 10 pont
  2. helyezés járási versenyen – 8 pont
  3. helyezés járási versenyen – 6 pont

4.3.2. Hűségpontok

Azon jelentkezők, akik iskolánkat a két választható középiskola közül az első helyen jelölték meg, plusz 100 pontot kapnak.

4.4. Pontegyenlőség esetén fokozatosan a következő szempontok döntenek a jelentkezők sorendjének meghatározásában:

  1. a megváltozott munkaképességű jelentkező a felvétel szempontjából előnyt élvez;
  2. a jelentkező a 4.3. pontban szereplő további kritériumok alapján több pontot szerzett;
  3. a jelentkező az iskola által meghatározott profiltantárgyak érdemjegyei alapján több pontot kapott.

5. A jelentkező törvényes képviselője 2020. június 4-ig eljuttatja az iskolának a felvételi kritériumokhoz 1. számú mellékletként csatolt igazolást, ebben kötelező érvénnyel nyilatkozik arról, hogy a tanuló beiratkozik-e az intézménybe vagy nem.

6. A iskola igazgatója 2020. június 5-ig közzéteszi az iskola honlapján a felvételi eljárás során betöltött, illetve a szabad helyek számát.

7. Az iskola igazgatója 2020. június 15-ig tudatja a felvétel lehetőségének tényét azon jelentkezőkkel, akik fellebbezést nyújtottak be a korábbi, felvételt elutasító határozattal szemben, és még nem iratkoztak be más középiskolába.

8. Az iskola igazgatója a Pedagógiai Tanáccsal történt egyeztetés után 2020. június 15-ig teszi közzé a határozatot arról, hogy az iskola meghirdeti-e a felvételi eljárásnak a szabad helyek betöltésére irányuló második fordulóját.

9. A felvételi eljárás a szabad helyek betöltésére 2020. június 23-ig valósul meg. Az iskola igazgatója 2020. június 25-igjuttatja el a felvételről szóló határozatot a jelentkezőnek, akinek törvényes képviselője 2020. június 30-ig küldi el az iskolának a felvételi kritériumokhoz 1. számú mellékletként csatolt kötelező érvényű igazolást az intézménybe való beiratkozásról.

A felvételi eljárás feltételeit a Pedagógiai Tanács 2020. május 4-én online formában megtárgyalta és (per rollam szavazással) elfogadta.

Mgr. Morvay Katalin
igazgató

Pozsony, 2020. május 5.

1. számú melléklet

Kötelező érvényű igazolás az intézménybe való beiratkozásról/be nem iratkozásról

(A jelentkező törvényes képviselőjének teljes neve és lakhelye)

Základná škola a Gymnázium s VJM

Dunajská 13

814 84 Bratislava

Kelt………………., dátum…………………

TÁRGY: Kötelező érvényű igazolás az intézménybe való beiratkozásról/be nem iratkozásról

Gyermekem ………………., születési dátum………………, felvételt nyert az Önök középiskolájába.

Válasszon az alábbi lehetőségek közül:

– Kötelező érvénnyel igazolom, hogy a felvételt elfogadjuk, és gyermekem beiratkozik az Önök iskolájába.

– Gyermekem nem iratkozik be az Önök iskolájába, mivel már beiratkozott egy másik középiskolába.

Üdvözlettel

A törvényes képviselő aláírása

Felvételi kritériumok a 2020/2021-es tanévre 95.79 KB 63 downloads

A tanulók felvételi kritériumai a 2020/2021-es tanévre a gimnázium négyéves...

Kritériá pre prijímanie žiakov 106.97 KB 84 downloads

KRITÉRIÁ PRE PRIJÍMANIE ŽIAKOV DO TRIED ŠTVORROČNÉHO VZDELÁVACIEHO PROGRAMU...