Felhívás – XV. Cogito esszéíró pályázat

Az SZMPSZ Pozsony-Szenc TV
és a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
meghirdeti a

XV. Cogito esszéíró pályázatot

14-16 éves tanulók számára  azzal a céllal, hogy föltérképezze a szlovákiai magyar fiatalok kulturális életét, környezetét, gondolkodását, véleményét. A pozsonyi MTAG-ban a 2019/20-as tanév a szociális érzékenyítés éve. Ennek jegyében a pályázati kiírásban szerepelnek az erre fókuszáló témák is.

A pályázat formája: írásos dolgozat, azaz esszé.

A pályázat témái:

1. Lehet-e még hinni valakinek?
(Az álhírek, rémhírek, átverések korában élünk, amelyben egyre több a szélhámos, a kényszeres hazudozó, a másokat átverő ember. Fejleszthető-e a kritikus gondolkodás, ha igen, hogyan?)

2. Túra egy diktatúrában
(Avass be bennünket, hogyan éltek szüleitek, nagyszüleitek 1989 előtt, a kommunista diktatúra alatt!)

3. „Élsz, vagy csak létezel?“
(Kérdezi Soren Kierkegaard, aki szerint kockáztatni annyi, mint egy pillanatra elveszíteni az egyensúlyunkat. Nem kockáztatni pedig nem más, mint elveszíteni önmagunkat. Hol vannak a te határaid?)

4. A kevesebb néha több
(Szeretünk vásárolni, termékeket felhalmozni, nem elégszünk meg két nadrággal és három pólóval, egy családban egy autó már nem elegendő. Halmozzuk a tárgyakat magunk körül. Meddig lehet elmenni, meddig tolerálja ezt a bennünket körülvevő környezet, természet? Vagy más úgy is késő?!)

5. ÉrTed?!
(Növekszik az egoista, csak saját érdekeiket szem előtt tartó emberek száma, akik csak magukra gondolnak. Te észreveszed, ha a másik embernek szüksége van segítségre, ha hátrányos helyzetből indul? Érted, hogy tennünk kell másokért is?)

A szervezők 14-16 éves korú, tehát 9.-es, ill. elsős és másodikos gimnazista, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok ennek megfelelő évfolyamai tanulóinak írásos pályázatát várják Szlovákia egész területéről, akik a fenti öt téma egyikéről minimum 2 – maximum 3 oldal terjedelmű írást készítenek. A pályázat egy kategóriában és egyéni versenyként zajlik. Az esszét kizárólag  számítógéppel írva fogadjuk el,  egy külön oldalon/lapon kérjük feltüntetni a szerző teljes nevét és pontos lakcímét hivatalos nyelven is.

A pályázatoknak 2019. október 30-ig kell beérkezniük a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola Gimnázium címére: ZŠ a Gymnázium s vyuč. jaz. maďarským, Dunajská ulica 13, 814 84 Bratislava, esetleg csatolt file-ként a: verseny@mtag.sk e-mail címre. További információkat az iskola honlapján (www.mtag.sk) találhatnak.
A legjobb munkák készítőit a szervezők meghívják a verseny  2019. november 29-én zajló értékelésére Pozsonyba.

Visszajelzés

    Ebédigény

    IgenNem