Felhívás – XII. Kulcsár Tibor vers- és prózamondó verseny

A szó: izzó parázsa igaznak, szépnek
Vagy meggyújtod másoknak tűznek, fénynek, vagy önlelkedben meghal s megemészt.
(Kulcsár Tibor)

F E L H Í V Á S

A pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium és az SZMPSZ Pozsony-Szenc Területi Választmánya 2017. november 24-ére meghirdeti a

XII. KULCSÁR TIBOR VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY-t.

A verseny első évfolyamának meghirdetésekor célunk a szlovákiai magyar irodalom alkotásainak megszólaltatása és népszerűsítése volt, valamint tisztelegni szerettünk volna Kulcsár Tibornak, iskolánk kiváló pedagógusának emléke előtt.

A versenyt az alapiskolák nyolcadik és kilencedik osztályos tanulói, a négyosztályos gimnáziumok diákjai, a nyolcosztályos gimnáziumok harmadikos és negyedikes, valamint felső tagozatos diákjai, ill. a szakközépiskolások számára hirdetjük meg három kategóriában. Kategóriánként egy-egy iskola maximum két tanulót nevezhet be, a vers és a próza külön számít. Idén a 80 éves Gál Sándor, a 75 éves Aich Péter, a 70 éves Keszeli Ferenc, a 65 éves Soóky Gál László, a 60 éves Farnbauer Gábor és az 50 éves Győry Attila előtt tisztelgünk. Ajánljuk, hogy az ő műveik közül válasszanak.

A versenyre jelentkezni lehet a gimnázium címén vagy a verseny@mtag.sk címen (a jelentkező lap megtalálható a www.mtag.sk honlapon). A jelentkezés határideje 2017. október 28.

 

 

Elérhetőség:
ZŠ a Gymnázium s VJM – Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
Dunajská 13
814 84 Bratislava
Tel: +421 2 52964315, 52927768
Fax: +421 2 52927769