1. Mi alapján esett a választása a pozsonyi Duna utcai gimnáziumra végzős nagycétényi alapiskolásként?
Elsősorban magyarul szerettem volna folyatatni tanulmányaimat. Ekkoriban a pozsonyi és komáromi gimnáziumok merültek fel lehetőségként. Végül azt hiszem, hogy a főváros nyújtotta lehetőségek és a nagyváros vonzereje billentették a mérleg nyelvét a Duna utcai gimnázium oldalára, amit azóta is egy nagyon jó döntésnek tartok.
2. Vidékiként mi mindenhez kellett hozzászoknia gimnazistaként a fővárosban?
Leginkább az első hajnali villamos zajához a kollégiumi szobámban. Komolyra fordítva a szót, a pozsonyi környezet sok szempontból új volt, egy pezsgőbb, aktív közeget jelentett, ahol nagyon széles érdeklődési területtel bíró emberekkel ismerkedtünk meg, hamar találkoztunk a városban tanuló egyetemistákkal, akik közvetlen tapasztalataikat is megosztották velünk. Összességében hamar felvettem a város ritmusát és nagyon megszeretem Pozsonyt és főképp a gimnáziumot.
3. Mely Duna utcás élményei a legtartósabbak, melyik tanárára (tanáraira) emlékszik legszívesebben?
Nagyon jó szívvel gondolok vissza a gimnáziumi éveimre, igazán szép időszak volt a Pozsonyban töltött négy év, számos kellemes élménnyel. Talán kiemelném azt, amikor sikerült megnyernünk a Pozsonyban rendezett országos kispályás foci bajnokságot, ahol többek között öcsémmel is egy csapatban játszhattam. Egy remek tanári gárda dolgozott ekkor a gimnáziumban, így mindenkire sok szeretettel emlékszem vissza. A természettudományok iránti vonzalmam miatt talán Dávid Béla tanár úr kémia óráira és Kis Ferenc tanár úr matematika óráira emlékszem vissza nagyon szívesen. Ennyi év távlatából is minden túlzás nélkül állítom, hogy világszínvonalú oktatásban részesítettek, amiből az egyetem első éveiben is sokat profitáltam.
4. Mi vonzotta a molekuláris biológiához?
Abban az időszakban jártam egyetemre, amikor megfejtették az emberi genetikai kódját (ún. humán genom projekt), így rengeteg új genetikai felfedezésnek voltunk folyamatosan tanúi. Nagyon érdekelt az apró részletek megismerése, bizonyos folyamatok és betegségek hátterében álló molekuláris változások megértése. Leginkább talán ezek tereltek a molekuláris biológia irányába. Ez a terület ma is számos új felfedezést szolgáltat és a tudomány egyik leginkább kompetitívebb területe egyben.
5. Sokak számára a kutatás fehér köpenyt, ugyanilyen színű egereket, kémcsöveket jelentenek egy „rideg“ laboratóriumban. Hogyan tudná őket meggyőzni e munka szépségéről?
Valóban sokakban egy ilyen kép él a kutatásról és a kutatókról. A valóság ennél sokkal árnyaltabb és a hosszú kísérletek mellett sok vidám pillanat is van a laborban. Számomra e munka szépsége többek között abban rejlik, hogy olyasmivel foglalkozhatok, aminek belátható időn belül gyakorlati jelentősége is lehet és munkánk kapcsolódik a betegellátáshoz is. A kutatómunka során lehetőség nyílik fiatal tehetséggel hallgatókkal való munkára, ami nagyon inspiráló. Aktív része a munkának az oktatásban való részvétel, ami szintén felüdülés. Nem utolsósorban az ilyen jellegű munka egyik hozadéka az, hogy a különböző kongresszusok kapcsán utazásra is lehetőség nyílik. Így jutottam el az elmúlt években előadóként Európa több országán túl az Egyesült Államokba és Japánba is.
6. Milyen képességek, tanulmányok szükségesek ahhoz, hogy doktoranduszként kijusson és eltöltsön 3 évet a londoni Barts Cancer Institute-ba?
Bár ez közhelynek hangzik, de őszinte meggyőződésem, hogy mindenek előtt sok szorgalom és kitartás. Jómagam 2008-ban ismerkedtem meg egy londoni kutatóval Budapesten, akivel másfél éves közös pályázati folyamat eredményeként, több posztdoktori ösztöndíjat is megpályázva sikerült a megfelelő kutatási támogatást megszerezni és kijutni a londoni intézménybe a PhD tanulmányaimat követően. Ma számos lehetőség áll rendelkezésre e tekintetben és tudományos berkekben fontos szempont a külföldi tapasztalat.
7. Hogyan esett a választás a leukémia közvetett gyógyítására?
Fiatal kutatóként a kutatási téma némileg adott, mivel hallgatóként az ember egy működő, adott témát kutató csoporthoz csatlakozik. Jómagam is így kerültem a hematológia közelébe. Harmadéves hallgatóként kerültem Matolcsy András Professzor kutatócsoportjában, ahol magas szinten zajlott a hematológiai betegségek molekuláris kutatása. Itt ragadt magával a gépezet, és azóta is ezen a vonalon dolgozom.
8. A Junior Prima Díj milyen változást hozott életébe?
A díj mindenképpen nagy megtiszteltetés, de természetesen a mindennapok ugyanúgy mennek tovább. Azt gondolom, hogy egy plusz felelősség a társadalmi visszhangja miatt, valóban példát kell mutatni a díjazottaknak. Személyesen egy nagyon kellemes élményként éltem meg, hogy ennek kapcsán újra beszélgettem volt általános iskolás és gimnáziumi tanáraimmal és barátaimmal, valamint visszagondoltam a felvidéki évekre és talán tudtam egy kis pozitív üzenetet küldeni otthonra.
9. Mi tölti ki a (csekély) szabadidejét?
Szeretek és igyekszem minél többet sportolni. Egy nagyrészt felvidékiekből álló csapattal focizunk rendszeresen Budapesten. Igyekszem ezenkívül sok időt tölteni a családommal is, és a munkámból kifolyólag szerencsére némi utazásra is lehetőség nyílik időnként.
10. Melyek a közeli, ill. a távoli jövő tervei?
A londoni időszakot követően szeretném munkámat Budapesten folytatni, aminek első lépése egy versenyképes kutatócsoport elindítása a Semmelweis Egyetemen. Szeretném továbbá az onkohematológiai betegek ellátásában fontos szerepet játszó molekuláris diagnosztikai laboratóriumot is tovább fejleszteni.
Gratulálunk a Junior Prima Díjhoz, további sikereket kívánunk a rákkutatásban, a cél – a leukémia legyőzése mellett – a Nobel-díj megszerzése!
Köszönjük, hogy időt szánt a kérdések megválaszolására!
