Közeledik a beíratás az alapiskolák első osztályába, február közepétől tart a népszámlálás. Az alábbi kreatív diákírásokat olvasva talán elgondolkoznak jó páran az anyanyelv fontosságán, s nem kell őket tovább győzködni arról, hogy magyar szülők gyermeke magyar tanítási nyelvű iskolában kezdje a tanévet, vagy merje mindenki vállalni magyar anyanyelvét és nemzetiségét a népszámlálási kérdőívek töltögetése közben.
Az anyanyelv és a hétfejű sárkány
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétfejű sárkány, aki egy napsütéses tavaszi reggelre ébredt Magyarországon. A sárkánynak nem volt neve, és ezért kitalálta, hogy a hét fejét egy-egy országról fogja elnevezni. Eddig még nem járt Magyarországon kívül semmilyen országba, ebből kifolyólag nem hallott még más nyelvet sem. Ő csak a magyar nyelvet tekintette anyanyelvnek, és bele sem gondolt, hogy más országban élő embereknek más lehet az anyanyelvük. Elhatározta, hogy vándorútra indul, és ellátogat olyan környező országokba, ahol az emberek egy része talán beszél magyar nyelven. Az útra csomagolt magának ételt és ital, valamint egy térképet, hogy tudja, éppen merre jár.
Az első úticélja Szlovákia volt. Esztergomnál jött át a határon. Miután átért a határon, megpillantotta a párkányi rendőrséget. Bement, és emlékként lepecsételtette az útlevelét. A nap folyamán bejárta Szlovákia déli részének érdekességeit. Estére elért Pozsonyig, és ott keresett magának menedéket. Örömmel állapította meg, hogy errefelé az emberek java részének magyar az anyanyelve, és ezért az egyik fejét elnevezte Szlovákiának.
Másnap korán reggel folytatta útját. Átérve Ausztriába, megnézte a schönbrunni kastélyt, és ott is kért pecsétet az útlevelére. Jó sok időt eltöltött ott, ezért már besötétedett, mire a szlovén határ közelébe ért. Az éjszakát még Ausztriában töltötte és összegezte, hogy a kastély sovány alkalmazottján kívül mindenkivel szót értett, ami azt jelentette, hogy Ausztriában is vannak emberek, akiknek magyar az anyanyelvük, és ennek örömére a második fejét Ausztriának nevezte.
Az éjszaka folyamán lehűlt az idő, és eleredt az eső is, ezért reggel elment a legközelebbi villamosmegállóhoz, felszállt az első olyan villamosra, amely átmegy a határon. Illedelmesen megkérte a villamos vezetőjét, hogy pecsételje le az útlevelét. Ezzel megszerezte a harmadik pecsétjét. Miután elállt az eső, és átért a határon, leszállt a villamosról, hogy gyalog folytathassa tovább vándorútját. Immáron harmadik napja volt úton, és fogytán volt az elemózsiája és az itala is. Bement egy közeli vendéglőbe, hogy pótolja a hiányt. Elmesélte a felszolgálónak, hogy honnan jött és mit szeretne. Kiszolgálták, és ajándékba adtak neki egy ananászt is. Illedelmesen megköszönte, és elrakta a dolgait a kis kézitáskájába. Indulás előtt megnézte a térképet, és látta, hogy ma csak rövidebb túra vár rá. Kicsit meg is könnyebbült, mert már igencsak el volt fáradva. Az eddigi vendéglős tapasztalatai alapján úgy gondolta, hogy éjszakára egy hasonló helyen száll meg. Sétálás közben megpillantott egy szép nagy szállót, melyhez tartozott még egy gyönyörű ámbitus is. Bekopogott, és belépett a virágokkal díszített hatalmas előcsarnokba. A portás nagyon kedvesen fogadta. Körbevezette az épületben, és az egyik legszebb szobában hajthatta fejét álomra. Sok magyar anyanyelven beszélő emberrel megismerkedett a nap folyamán. Nagyon kellemes éjszakát töltött Szlovéniában, és gondolkodás nélkül adta harmadik fejének a Szlovénia nevet.
Korán reggel elbúcsúzott újdonsült barátaitól, és elindult a határ felé. Miután megérkezett Horvátországba, az első útja a helyi sportcsarnokhoz vezetett. Megismerkedett a teniszezőkkel, és örömmel szembesült vele, hogy nekik is magyar az anyanyelvük. A búcsúzásnál kapott egy dedikált teniszütőt, majd elsétált a közeli vonatállomáshoz, és vonattal folytatta útját egészen a szerb határig. A kalauzzal lepecsételtette az útlevelét, majd a határhoz legközelebb lévő megállónál leszállt. Még az éjszaka folyamán átment Szerbia határán, és menet közben elnevezte negyedik fejét Horvátországnak.
Közel volt az éjfél volt, mire elhagyta Horvátországot. Teljesen kimerülve rogyott össze az első padon, amelyet meglátott. Másnap újra útnak indult, és túrája közben belenézett a helyi néptáncosok fellépésébe. Mikor meghallotta, hogy magyar népzenére táncolnak, gyors következtetéssel arra jutott, hogy akkor nyilvánvalóan magyar az anyanyelvük is, és ezért habozás nélkül adta az ötödik fejének a Szerbia nevet.
Még az est beállta előtt elérte Románia határát. Mielőtt átment volna a határon, keresett egy helyet, ahol kért egy pecsétet az útlevelébe. Átérvén a határon meglátott egy hatalmas parkolót, amely tele volt a román autóipar büszkeségével, a Daciával. Bement, és emlékül itt is lepecsételtette az útlevelét. Örömmel tapasztalta, hogy itt is beszélik a magyar nyelvet. Gyorsan összeszámolta, hogy ez már a hatodik ország, ahol az emberek egy részének magyar az anyanyelve. Ebből kifolyólag arra is rájött, hogy már csak egy feje maradna név nélkül, ha a hatodik fejét Romániának nevezi. Így is lett. Már nagyon el volt fáradva, ezért keresett magának egy menedéket, ahol kialudhatta magát.
Másnap reggel elérte az ukrán határt. Átesett egy komoly vámellenőrzésen, majd kérés nélkül kapott egy pecsétet az útlevelébe. Folytatta vándorútját tovább, ami egy szántóföld mellett vezetett. A hatalmas területen megpillantott egy földművest, aki éppen az ekéjét javította. Összeismerkedtek, és mivel a férfi is magyar anyanyelven beszélt, elmondta neki az eke egyes részeit, és hogy mi hol található. A csoroszlyán kívül minden elemét ismerte. Egy keveset még beszélgettek, majd érzékeny búcsút vettek egymástól, és a sárkány lassan, de biztosan elindult Magyarország felé. A határ előtt hivatalosan is kijelentette, hogy a hetedik feje az Ukrajna nevet kapja. Még sötétedés előtt hazaért, és befeküdt puha ágyába.
Örömmel töltötte el, hogy a Magyarországon élő embereken kívül ennyien beszélnek magyar nyelven. Összegezve hasznos és csupa élményekkel teli vándorutat tudhat maga mögött. Szép volt, jó volt és tán igaz se volt.
Gróf Virág I.B