A második évfolyam osztálykirándulása

2017. június 23-25. között a másodikosok osztálykiránduláson vettek részt a kedvenc idegenvezetőnk, Nemoda Levente kíséretében. A nem olyan korai indulás után sofőrünknek, Józsi bácsinak hála szerencsésen megérkeztünk a Sobri Jóska Élményparkba. Az ott tartózkodást sikeresen túléltük a néhány horzsolást és kullancsot leszámítva. Ezután a szálláshelyünk elfoglalása következett Balatonfüreden, ahol birtokba vettük a kis mobilházakat. Másnap a Balaton környékét fedeztük fel. Első megállónk a levendulák magyarországi otthona, Tihany volt, majd megmásztuk a Hegyestűt is. Délutánunkat pihenéssel és strandolással töltöttük, este pedig a városban sétáltunk. Az utolsó napi viharos időben kicsit elfáradva, de annál több élménnyel hagytuk ott a szálláshelyet. Mielőtt hazaértünk volna, a Tapolcai-tavasbarlang kristálytiszta vizén hajókáztunk, egy jó nagy alvás után pedig mindenki épen hazaérkezett.

Gál Sofia, Fitus Eszter és Miklóš Matilda II.B