47. Duna Menti Tavasz – hangulatok

A tavalyi Lúdas Matyi bábelőadásunk után idén is folytatódott a munka a bábszakkörben. A 2022/23-as tanévben a görög mitológiát választottuk témaként, és Isteni történetek pizsamában címmel készítettünk bábelőadást, melyet május végén a 47. Duna Menti Tavaszon mutattunk be.

A programok kedden kezdődtek a Csaplár Benedek Művelődési Központban, aznap 8 előadást tekintettünk meg. Az Iciri-piciri bábcsoport, vagyis mi kezdtük a szereplést. Akkor már tele volt az egész terem nézőkkel, és mindenki kíváncsian várta, hogy mi fog történni. Mi felkészülten, de ugyanakkor rettentően izgulva vártuk, hogy széthúzódjon a naaaagy piros függöny. Majd megtörtént ez is. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy élveztük azt, hogy végre igazi közönség előtt is bemutathattuk a darabot. Mikor mi befejeztük, jött a következő bábcsoport, és ez így ment az egész délelőtt folyamán. Rengeteg előadást néztünk meg, és a nap végére mindenki fejében kialakult az aznap látott produkciókból egy sorrend, mert minden előadásnak megvolt a maga varázsa és pozitívuma, de ugyanakkor hibája is. Láthattunk árnyjátékot, népmeséket vagy feldolgozott történeteket, meséket. Mi idén az árnyjátékkal próbálkoztunk, ami számunkra egy új technikának számított, de megbirkóztunk vele a bábtanáraink segítségével. A keddi nap programjának végéhez érve már vártuk a szerdát, mikor szintén előadásokkal kápráztattak el minket társaink. 3 bábelőadást tekintettünk meg. Az egyik hozzánk hasonlóan szintén ugyanazzal a technikával, vagyis árnyjátékkal volt megjelenítve. Rengeteg jó ötlettel teli előadást láttunk most is. Ezután jöttek a színjátszók. Tágra nyílt szemekkel figyeltük őket. Viszont sajnos ez a nap is véget ért, de akkor este már nem a szálláson buliztunk, hanem otthon tanultunk a csütörtöki napra. Majd miután túléltük a csütörtököt, eljött a várva várt péntek és vele együtt a kiértékelés. Egy felnőttek által eljátszott „A helység kalapácsa” című előadást néztünk meg először, de hogy őszinte legyek, arra már nem is tudtuk annyira odafigyelni, mert az eredményhirdetésre koncentráltunk. Mikor eljött a Pillanat, mi egymás kezét fogva szorítottunk magunknak, és úgy néz ki, hogy megérte, mert az ICIRI–PICIRI bábcsoport EZÜST SÁVOS besorolást ért el!

Nagyon élveztük a 47. Duna Menti Tavaszt, és ha lesz lehetőségünk, jövőre is szeretnénk eljutni oda egy új előadással.

Bíró Barbara, 5.osztályos tanuló, az Iciri-piciri bábcsoport tagja