November 17-e nemzetközi diáknap. Valamint a szabadság napja. A bársonyos forradalom évfordulója. Az idén kerek évfordulója. A harmincadik.
Újabb dátum a történelemkönyvekben s unalmas eseménytanulás? Vagy mégis valamivel több és a diákoknak fontosabb? Erről és sok minden másról beszélgettek 2019. november 13-án a 2. és a 3. évfolyam diákjai Lovász Attila újságíróval, aki maga is megélte Pozsony központjában a rendszerváltó napokat, majd újságíró lett, jelenleg pedig a Szlovák Rádió és Televízió nemzetiségi adásainak élén áll.
Alapvetések 1. – Miért nemzetközi diáknap?
1939-ben a náci Németország elfoglalta az egykori Csehszlovákia maradék részét, kikiáltva a Cseh-Morva Protektorátust. Ősszel bezárták a cseh egyetemeket. Tiltakozásul az utcára vonultak a prágai diákok, a nácik pedig a tömegbe lövettek. Többen megsérültek, Jan Opletal medikus pedig belehalt a sérüléseibe. 1939. november 17-én Opletal temetése hatalmas tüntetéssé duzzadt. A megmozdulás szervezői és résztvevői közül több tucat diák koncentrációs táborokba került, kilenc egyetemistát pedig kivégeztek.
Ennek tiszteletére 1941 óta létezik a nemzetközi diáknap.
Alapvetések 2. – Miért tüntettek 1989-ben a diákok?
Az 1939-es események 50. évfordulóján a prágai diákok megkoszorúzták Jan Opletal emléktábláját, de nem érték be ennyivel. Az Albertov egyetemi városrészből a Vencel tér felé indultak, közben szabad választásokat, demokráciát, a hatalom részéről dialógust követeltek. A rohamrendőrség a Národní třída (Nemzeti sugárút) közepén feltartóztatta a tömeget, gumibotokkal szétverte a tüntetést, többen megsérültek, több diákot letartóztattak.
Másnap a prágai egyetemek, valamint a pozsonyi Művészeti Főiskola hallgatói ülősztrájkba kezdtek, vasárnapra a prágai és a pozsonyi egyetemek jelentős része csatlakozott hozzájuk, november 18-án megalakult a Független Magyar Kezdeményezés Vágsellyén, az Občanské Fórum Prágában, november 19-én pedig a Verejnosť proti násiliu Pozsonyban. November 27-én országos általános sztrájkot hirdettek, a diákokhoz csatlakoztak a legnagyobb vállalatok és intézmények szakszervezetei. November 30-án tárgyaltak az OF és VPN képviselői a követeléseikről a párt- és állami vezetőkkel, december 4-én az alkotmányból törölték a Csehszlovák Kommunista Párt vezető szerepéről szóló cikkelyt, december 10-én Pozsony mellett szimbolikusan átvágták a „vasfüggönynek“ nevezett szögesdrótot, és megnyíltak a határok. Új parlament és kormány alakult, december 29-én megválasztották Václav Havelt köztársasági elnöknek, 1990. június 9-én pedig megtartották az első szabad választásokat.
Alapvetések 3. – Jobban élünk-e?
A kérdés tulajdonképpen nem válaszolható meg – a szabadságot a „nem szabadsághoz“ ugyanis nem lehet hasonlítani. Az 1989 után született generációk nem tudják, mi a határellenőrzés, a továbbtanuláshoz nem kell ideológiailag megfelelő családból származniuk, nem élték meg az eltérő véleményért járó állami vegzálást.
A diákok szüleik elbeszélése alapján különböző módon értékelik a rendszerváltást, de ez így van jól.
Az évforduló kapcsán gyakran jelentek meg különböző összehasonlítások, vajon jobban élünk-e vagy sem. A beszélgetés során kiderült, hogy az érzések, a megélés sokféle lehet, de a nem szabad társadalom, amely 1989 előtt létezett, nem képes megfelelő válaszokat adni a 21. század kihívásaira, legyenek azok gazdasági, politikai, környezetvédelmi jellegűek.
Megjelentek a szélsőségek, köztük a szabadságot kétségbe vonó extrém politikai irányzatok is.
A szabadság nem korlátlan, azzal élni nem könnyű, de ha élünk vele, akkor lényegesen jobban járunk, mintha nem lennénk szabadok.
A beszélgetésen gazdasági összehasonlítás is elhangzott, de csak illusztrációként (ja, a tej ma ugyanannyiba kerül, a hús, a benzin, a gépkocsi, az élelmiszerek jelentős része lényegesen olcsóbb, az ivóvíz drágább, a lakás még inkább).
Alapvetések 4. – Eleve adott állapot a szabadság?
Nem. Manapság nem kell érte fegyvert ragadni, mint dédapáink idején. Még gumibotos megverést sem kell érte kockáztatni, mint apáink idején. Elég kilépni a kényelmi zónánkból, és gondolkodni, helyes döntéseket hozni. Nem könnyű, de azért néhány alapvető módszer, távirati stílusban, elhangzott: nem szabad olyan egyéneknek és hatalomra áhítozóknak hinni, akik megkérdőjelezik bármely embertársuk élethez való jogát; akik bármilyen alapon kétségbe vonják embertársaik emberi méltósághoz való jogát, kirekesztenek és gyűlöletet szítanak; akik a gazdasági problémákra gyors és azonnali megoldásokat kínálnak; akik mindig másokban keresik bajaink gyökerét; akik azt ígérik, hogy megválasztásuk esetén idehozzák a Kánaánt – főleg nem leendő értelmiségi gimnazisták részéről. Nem hozzák ide.
Felismerni a szabadságunkra törő veszélyeket, kihívásokat, igazi feladat a ma diákjai számára. Egyrészt mert a módszerek tanulhatók, másrészt a diákság (az örök forradalmi erő) végül is a saját jövőjéért tanul, de a döntéseit is a saját jövője érdekében hozza.
Minderről beszéltünk, s minderről, remélhetően sok mindenkivel, gyakrabban is beszélgethetünk – mert fontos.
Fónod Marianna
