
Beköszöntött az április, és vele együtt a hagyománnyá vált Duna utcai Environmentális- és Egészségvédelmi Napok is, amely a jubileumi XX. évre már négynapos rendezvénnyé nőtte ki magát. Nézzük, milyen programokkal telt az idő április 7-9. között, illetve azon kívül.
Az environapokhoz kapcsolódó első esemény már március 19-én lezajlott: az gimnazista I.A-sok tettek környezetünkért, mivel a ligetfalui Horvát-ág (Chorvátske rameno) vízpartját tisztították meg a szeméttől kitartó munkával és kiapadhatatlan lelkesedéssel a járókelők pozitív visszajelzései által is motiválva.
Hétfőn, április 7-én az ünnepélyes megnyitó után először a hagyományos fotópályázat kiértékelésére került sor, amelynek a témája a “Zöld kontrasztok” volt. A zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga, mert rengeteg szép kép érkezett, végül ez a sorrend alakult ki:
- hely: Nagy Nikoletta, II.B – Múlt a jelenben
- hely: Bartal Lígia Sára, 5.o – A természet továbblép
- hely: Görcs Krisztián, I.A – Elfeledett otthon; Langermann Máté Enzo, 7.o – Sáros falatok
Ezután rögtön bele is kezdtünk az előadások sorába, ugyanis négy szakelőadónk is érkezett aznap. Prof. habil. Kovács József, PhD, DSc a Szigetköz felszín alatti vizeiről beszélt nekünk, Dr. habil. Hatvani István Gábor, PhD az izotóphidrológia gyakorlati alkalmazásait mutatta be, még egy üveg – a tanár úrnak ajándékba adott- boron is. Utánuk Dr. Kern Zoltán, DSc következett a barlangi jégüledékekkel, a sort pedig volt diákunk, az Exeteri Egyetemen tanuló Kozmér Stella BSc, PhD Candidate zárta, aki a mértéktelen evészavarokról és a bulimiáról adott ismertetőt. Mindeközben sort kerítettünk az egészséges ételek kóstolójára is a tanáriban, majd a hatodik órán az egész iskola az újrahasznosított ruhák divatbemutatóját nézte meg. Osztályonként két ruhát készítettek a csapatok, és káprázatos ruhakölteményeket hoztak létre, amelyekbe szívüket-lelküket beleadták, csakúgy mint a kifutón felvonuló modellek.
Kedden folytatódtak az előadások, ezúttal két szakelőadó tette tiszteletét nálunk: Doc. Mgr. Matušik Ildikó, PhD a nagyszombati egyetemről és Dr. Ghidán Ágoston a budapesti Semmelweis Egyetemről. Előbbi témája a búza fémtartalma volt, míg a második előadás az ételmérgezésekről és -fertőzésekről szólt. Nagyszünetben kiértékelésre, majd megkóstolásra kerültek az osztályok által készített egészséges gyümölcs-zöldség kreációk, amelyek nemcsak szépek, de finomak is voltak. Ötletességből se volt hiány, láttunk kisvonatot, káposzta nyuszit, de eperből készült rózsacsokrot is. Mivel ez a program a gimnazista osztályok versenyébe is beszámít, fontosak a dobogós helyek: 1. III.B, 2. IV.B, 3. II.B.
A két nap alatt diákjaink előadásaiból is sok értékes információhoz jutottunk. A legkülönbözőbb témakörökből készültek: környezetvédelem, kovászos uborka, neurofibromatózis, Csernobil, autizmus, fast fashion, bagolyköpet – hogy csak néhányat emeljünk ki közülük. Az előadók megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsük őket: Urban Sára, Haver Szilárd, Porubská Andrea, Somogyi Kiara, Šillo Dominik, Kósa Csaba, Horváth Noel, Somogyi Boglárka, Mikóczi Lili, Deszkás Dóra, Barányi Adrián, Lancz Eszter, Hegyi Eszter, Horváth Lilien, Szédelyi Dominik, illetve előadott a szenci alapiskolából Németh Anikó és Oravcová Rita.
Szerdán harmadikos és negyedikes biológia szeminaristáink a Szlovák Tudományos Akadémia Kórélettani Kutatóintézetének laboratóriumaiban jártak, ahol betekintést nyertek az ott folyó munkába. Az intézetben a kutatók patkányokon kísérleteznek, vizsgálják a kipreparált erek különböző tulajdonságait, ennek ismerete az emberi gyógyászatban is hasznos előrelépést jelenthet. Diákjaink lelkesen és tudással telve érkeztek haza erről a programról is.
Így zajlott az eseménydús “environapok” első három napja, töretlen népszerűséggel, rengeteg programmal, sok megtanult érdekességgel és új élményekkel. A résztvevőkre a hónap végén még vár egy tanulmányi kirándulás a Kis-Kárpátokba, természetesen arról is beszámolunk majd.
Porubská Andrea, III.A